Bulizz nappal – és szódával!
Idén is jelentkezik az Akvárium Klub nappali bulisorozata, a Sun & Soda.Három jó hír a keményebb zenék kedvelőinek
Improvizatív zenélés, vintage rock, stadionrock-himnuszok... Három koncert a távoli jövőből, amelyekre már most érdemes belogolni, mert mindegyik banda járt már itt, és a tapasztalat szerint roskadásig rakták a küzdőtereket.A legemlékezetesebb sörreklámos formáció az Akváriumba látogat: The Asteroids Galaxy Tour
A dán popzene kislányos hangú énekesnőjének személyes projektje, a The Asteroids Galaxy Tour október 26-án érkezik az Akváriumba, ahol a 2009-es debütáló albumuk, a Fruit 10 szülinapját ünneplik a rajongókkal közösen.A Useme nyerte a Nagy-Szín-Pad!-ot
A Useme nyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt csütörtökön este a fővárosi Akvárium Klubban. A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió szervezésében zajlott rendezvény fináléjában három zenekar mérte össze tudását, a végeredményről a közönség szavazatai döntöttek.Megvan a három döntős zenekar: közülük kerül fel egyik a Sziget Nagyszínpadára
A zsűripontoknak és a nézői szavazatoknak köszönhetően kialakult az idei Nagy-Szín-Pad! verseny döntőbe jutó hármas csapata a Follow the Flow, a Useme és a The Bluebay Foxes személyében.Szerintem k...a vicces, hogy Krúbi nyerte meg...
Ezt ByeAlex nyilatkozta a 24.hu-nak, amikor a Fonogram-díjról kérdezték annak kapcsán, hogy mit szól Majka hisztijéhez.Ők lépnek fel Courtney Barnett előtt
2019. május 20-án érkezik az Akvárium Klubba Courtney Barnett, az indie rock világának jelenleg legfelkapottabb énekes-dalszerzője. Immáron az is megvan, kik melegítik be előtte az Akvárium Nagy hallját.De, ismered őket: 17 éves énekesnőjével felfrissülve jön a Hooverphonic!
Október 12-én az Akvárium Klubba új lemezzel, és új énekesnővel tér vissza a rég látott belga triphop trió a Hooverphonic, akiknek a dalait akkor is ismered, ha a csapat neve hallatán nem ugrik be semmi.Puskás Peti megnyert egy fogadást....
... és rendezhetett cserébe egy klipet. A The Biebers frontembere állítólag Ekanem Bálinttal fogadott, hogy ki lesz fittebb a tavaszi koncertekre.Hatodszorra küzdenek a hazai előadók a Nagy-Szín-Pad! versenyében
Idén májusban hatodik alkalommal csapnak össze a legkülönbözőbb műfajokból érkező zenekarok és előadók a Nagy-Szín-Pad! igencsak csábító nyereményeiért, köztük a Sziget fesztivál nagyszínpadán való szereplés lehetőségért. A nyolc produkció a szakmai zsűri pontjai mellett...20 éves a Nemadomfel együttes - Jubileumi buli az Akváriumban
Szülinapi bulira készül Magyarország legkedveltebb sérült emberekből álló csapata, a Nem Adom Fel együttes. A május 8-i jeles eseményen jó néhány sztárvendég is felbukkan majd a színpadon.Szevasz tavasz, pénteken nyit a Terasz!
A Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt helyszíneként az Akvárium Klub programja április 5. és 22. között várja a szabadba vágyókat akusztikus koncertekkel, vasárnaponként pedig gyerekprogramokkal. A belépés ingyenes!








































