Fotó: Margitszigeti Zenélő Szökőkút/FB

Önök kérték – a margitszigeti szökőkút ettől a héttől kezdve lejátssza

Mint ahogy arra mi is buzdítottunk mindenkit, a leendő közönség szavazással dönthette el, hogy mely dalok szóljanak és melyek ne szóljanak a margitszigeti zenélő szökőkút műsorán. A héten elindult a szökőkút-feszt :)
 
Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban

Így szól a Neoton 1969-ben született nagy slágere 2023-ban

A Zoltán Erika-Mr Rick-DJ Dominique trió – akik a hétköznapi életben is jó viszonyt ápolnak – a Neoton-együttes „Kell, hogy várj" című örökbecsű felvételét dolgozták át 21. századi hangzással.
 
 
Ilyen lesz a Telekomosok – ingyenes – Fesztiválja

Egy nyáron át – ingyenes fesztivált rendez a Telekom a Volt helyett

A Telekomosok Fesztiválja elnevezésű, az ország különböző pontjain, június 1. és augusztus 20. között hetente megrendezett programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre.
 
Fotó: ValMar

Az Úristen uralta tavaly a rádiókat

Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt. A legnépszerűbb dalok közül viszont csak hat íródott ebben az évtizedben - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb...
 
Az igazi underground: egy fesztivállal is megismerheted a M3-as metró megújult állomásait

Az igazi underground: egy fesztivállal is megismerheted a M3-as metró megújult állomásait

Föld alatti fesztivált rendeznek annak megünneplésére, hogy újra jár az M3-as metró: június 15-én és 16-án a felújított állomásokon koncertekkel, színházi produkciókkal, kiállítással, stand-up comedyvel, aluljáró-játszótérrel is várják a budapestieket és a fővárosba...
 
Fotó:  Open Road Weekend/FB

Ma nyitják a nyarat a szelíd motorosok Alsóörsön

A hamvaiból főnixként feltámadó egykori Harley Davidson Fesztivál ma Open Road Weekend néven nyitja meg a kapuit. A klasszikus zenés-motoros buliból pedig nem maradhat ki a látványosság számba menő vidám balatoni felvonulás sem.
 
 
Fotó: Rammstein/FB

Botrány árnyékolja be a Rammstein turnéját

Till Lindemann törölte magát az Instáról, a szervezők a koncertek után hivatalos afterpartykat offolták és a „nulladik soros” extra szolgáltatást is kivezetik, a Lindemann verseit kezelő kiadó azonnal megszakította a kapcsolatot a frontemberrel és lekerültek a német boltok polcairól...
 
Új albummal, tagcserékkel és lemezbemutatóval vág neki a Budapest Bár a nyárnak

Új albummal, tagcserékkel és lemezbemutatóval vág neki a Budapest Bár a nyárnak

Éppen tegnap emlegettük őket a Szeláví fesztivál kapcsán, most itt egy friss hír is velük kapcsolatban: "Tíz után" címmel megjelent a Budapest Bár új stúdióalbuma.
 
Hogy kerül Radics Gigi a Liszt Ünnepre?

Hogy kerül Radics Gigi a Liszt Ünnepre?

Ínyenc operaritkaságok, tánc, könnyű- és világzene – idén október 11. és 22. között rendezik meg a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivált. (Az általunk kiemelt koncertekre a linkre kattintva jegyek is elérhetők már.)
 
Fotó: Brujeria/FB

Nincs vége a klubszezonnak a Dürer kert megújult Nagytermében – a külföldi fellépők egymásnak adják a kilincsét

Ma este az F.O System (vendég Amber Smith) koncertjével folytatódik a Dürer Nagyterem-megnyitója. A zenerajongóknak a Live Nation már a nyitás utáni első héten olyan nemzetközi előadókat szállít, mint az Anti-Flag és a Less Than Jake, valamint a Voivod és a Crowbar, de a közeljövőben...
 
Fotó:  Magyar Zene Háza/FB

Nyáron több mint 50, többnyire ingyenes program a Zene Házában

Nyáron több mint 50 családi program és fesztivál várja a látogatókat, ezek jó része ingyenesen látogatható, a koncertteremben pedig fellép mások mellett Laurie Anderson, Lakatos Mónika, Mansur Brown és Alfa Mist, emellett beszélgetős esten lehet találkozni a magyar popzene olyan...
 
Fotó: Tálai-Jedlicska Tamara

Kiváló zenekarnak kiváló közönséget! BMTH-koncert az Arénában

Egy könnyed csütörtök esti mókának indult a Bring Me The Horizon turné-nyitó koncertje Budapesten, ami aztán nagyon hamar átváltott egy valódi fiesztává a közönségnek és persze a zenekarnak köszönhetően. Minden másodpercét imádtuk, és bár jó magyar ember lévén még ebben a...
 
BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek