Cipő emlékkoncert lesz Miskolcon
Tóth Zoltán, a Republic egykori alapító tagja (+ zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök) új együttessel és vadonatúj saját dalokkal rukkolt elő kábé még a lockdown elején. Most végre közönség elé is léphet a formáció, nem is akárhogy.Frissen oltott robotok a Városmajorban – Erik Sumo Band
Tövisházi Ambrus és zenekara, az Erik Sumo Band feléledt vakcinázatlan állapotából, és beleállt a fesztiválszezonba.Az underground legkülönlegesebb szélsőségei a mátrai éjszakában: Fekete Zaj
50 fős névsorral rukkolt elő a Fekete Zaj fesztivál. Az idei fellépők között megtalálhatók a hazai szcéna izgalmas előadóit is, sőt, van olyan produkció, ami kifejezetten és kizárólag a Zaj miatt áll színpadra. Ráadásul a tavalyi viszontagságos év után idén újra számolnak...Péterfy Bori: Személyes döntésen múlik, hogy eladod magad, vagy sem
Ez nem kifejezetten zenei (koncertes) tárgyú interjú – és még azelőtt készült, mielőtt a parlament meghozta azt a döntést, ami ellen most nem csak határon belül, de határainkon túl is tiltakoznak. Arról pedig már mi is beszámoltunk, hogy egy különleges színházi előadás készült...A hála jegyre váltható: most mi adunk az egészségügyi dolgozóknak!
Most mi adunk címmel komolyzenével és értékes ajándékkal szeretnék megköszönni azt a hihetetlen erőfeszítést, aminek tanúja lehettünk a nővérek, ápolók és gondozók részéről a járvány tombolásának idején. Nekik teszi lehetővé az ingyenes részvételt egy felejthetetlen estén...Buli van a parton: újrahúrozták Sipos F. Tamás 28 éves slágerét
Sipos F. Tamás 1993-as slágere idén aktuálisabb, mint valaha: sokan a szervezett utazások és programok helyett a kötetlenebb szabadtéri programokra teszik a voksukat :)A padlás lesz az Agria Játékok nyitóelőadása
A padlás című musicallel nyitják július 3-án az egri Líceum udvarán az Agria Nyári Játékok operett- és musicalfesztivált.Akarsz Lovasi Andrással vagy Varga Liviussal fröccsözni?
Csütörtökön megnyitja kapuit a MiniFishing, a Fishing on Orfű szervezőinek új rendezvénye. Az eseményre már csak napijegyek kaphatók – talán mire cikkünk megjelenik, azok is gazdára találnak...A Music Hungary Szövetség közleménye a pedofília és a nemi identitás kérdésének összemosásáról
A Music Hungary Szövetség aggasztónak és érthetetlennek tartja a múlt héten a T/16365. számú törvényjavaslathoz tartozó módosítási javaslatot, amely a Szövetség véleménye szerint semmilyen módon nem függ össze a pedofília ellenes törvénycsomaggal és lehetőséget teremt a...Az erőd legyen veled: egész nyáron fesztivál a Monostori Erődben
Minden hétvégére kínál programokat a komáromi Monostori Erőd, a programban koncertek, hadijátékok, történelmi színielőadások is megtalálhatók.Elkelt Cher szerkója, amitől megvadultak a tengerészek
Összesen majdnem 5 millió dollárt (1,4 milliárd forintot) hoztak Kurt Cobain, Elton John, Cher, Eddie Van Halen, Bob Dylan és más rocklegendák relikviái a Julien's aukciósház közlése szerint. A három napon át, péntektől vasárnapig tartó, Music Icons elnevezésű eseményen több mint...Már lehet jelentkezni az amerikai Eurovízióra
Az európai dalverseny amerikai verziójában az ötven tagállam, valamint Amerikai Szamoa, Guam, az Észak-Mariana-szigetek, Puerto Rico, a Virgin-szigetek és Washington D.C. egy-egy szólóelőadója, duója, együttese vagy lemezlovasa száll versenybe az ország legjobb dala cím elnyeréséért





































