A Music Hungary Szövetség nyílt levele a pénzügyminiszterhez
A Music Hungary Szövetség az alábbi levelet csütörtökön fogja eljuttatni Varga Mihály pénzügyminiszterhez. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat aláírásával anonim vagy publikus módon.Budapest Klezmer Band: nincsen új év újévi koncert nélkül
2020-ban ünnepli a Budapest Klezmer Band a 30. születésnapját. A koronavírus járvány miatt az ünnepi koncertek sorban elmaradtak, de a zenekar úgy érzi, nem kezdődhet az újév klezmer koncert nélkül.Metzker Viki lett AZ ÉV DJ-je
A DJ Szövetség idén Metzker Vikit választotta az év mainstream DJ-jének, 2019 "áttörése" pedig Béres Attila, azaz DR BRS lett a szakmai zsűri szerint.Vörös István, Pajor Tamás, Müller Péter Sziámi – mi a közös bennük?
Hát az, hogy még három est van hátra a Lemezjátszó Classic programsorozatból 2020-ban: Vörös István (Prognózis), Pajor Tamás (Ámen) és Müller Péter Sziámi sztoriznak Horváth Gergelynek a B32 Galéria és Kultúrtér Facebook-videóiban.Viszlát, 2020! – Komoly basszusokkal pörgünk bele az év végébe
Ötszámos új kislemezzel csap le 2020-ra a Freakin’ Disco. A zenekar új EP-jén három vadonatúj szám és kettő – saját – remix szerepel.Prince, John Lennon – Chris Cornell: már elérhető a Soundgarden énekesének posztumusz albuma
Posztumusz albuma jelenik /jelent meg az énekes-dalszerző Chris Cornellnek: a lemez anyagát egy évvel halála előtt, 2016-ban rögzítették Brendan O'Brien producerrel, aki a Soundgarden legkelendőbb, Superunknown című lemezének elkészítésében is közreműködött.Karácsonyi kívánságműsor
Az Óbudai Danubia Zenekar december 16-i karácsonyi Müpa Home-kívánságműsorában a nézők is beleszólhatnak, hogy az előre megadott darabok közül melyek csendüljenek fel.Csak karácsonyi kibontásra! Meglepetéssel készülnek a Musical Sztárok
Musical Sztárok Karácsonya címmel a Budapesti Showszínház karácsonyi dalválogatást tesz a karácsonyfa alá, amelyen Vágó Bernadett, Mészáros Árpád Zsolt, Egyházi Géza, Csengeri Attila és más közkedvelt musical színészek énekelnek.A Korál számára nem halt meg Balázs Fecó – végső búcsút vettek a zenésztől
Pénteken az Óbudai temetőben szűk körben búcsúztatták a november 26-án elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenészt, billentyűst, énekest, zeneszerzőt.Kállay-Saunders András, Radics Gigi, Kaukázus – megvannak A DAL 2021 versenyzői
Kialakult A Dal 2021 mezőnye: a több mint 400 produkcióból negyvenet fog látni a közönség a január 30-án induló dalválasztó show-ban.Rúzsa Magdi, Tankcsapda, Bagossy Brothers Company: megjelent a Road Movie album
A 2019 nyarától mostanáig terjedő időszakban tíz népszerű hazai zenekar és zenész mutatja be nekünk azokat a tájakat, melyekhez a legjobban kötődnek vagy valamiért fontosnak tartanak. Eddig csak klipeken keresztül meséltek, most mindez papíralapon is megvalósul.Ha elmarad egy koncert 2021 második felében, az állam kifizeti
Nem nálunk: Németországban. A DALSZERZŐ cikke szerint a német állam átvállalja a kockázatát a 2021 második felére tervezett kulturális eseményeknek – csak szervezzék meg őket.





































