Egy egyszemélyes zenekar nyerte a tehetségkutatót
A Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjében a fellépő10 együttes közül a szakmai zsűri a Kölyök nevű egyszemélyes zenekarnak ítélte a fődíjat. Második helyen végzett a Baron Mantis, a dobogó alsó fokára Szipka-loops állhatott.Nem lájkvadászat az Aurora akciója
A zenekar nekünk küldött közleménye hangsúlyozza: nem likevadászatra használják a gyűjtést, valódi csapatmunkával szeretnének anyagi segítséget nyújtani. Az üzenetet változtatás nélkül közöljük.Megjelenik bakeliten az F.O. System legendás albuma
November 3-án megjelenik az F.O.System legendás albuma vinyl formátumban. A lemez korlátozott példányszámban jelenik meg: összesen 300 darab készült belőle.A sercegés melegsége, avagy Bródy János a zenészlétről
A „magyar dal apját” egy szervezett beszélgetésen volt szerencsénk meghallgatni, ahol Lévai Balázs faggatta mindenféléről. Noha a beszélgetés többször szembeállította a múlt és a jelen jellemzőit, mégsem volt kritikus vagy cikiző: felettébb bölcs és esszenciális megfogalmazása...Együtt voltunk, mint a gemenci szarvasok – Kispál és a Borz Londonban
Nem volt közelebb koncert? – kérdezték tőlem, amikor mondtam, megyek Londonba, Kispál-koncertre. Itthon csak tematikus koncerteket tolnak, ha kimennek Londonba, tuti, a legjobb dalaikat rakják a kinti magyarok elé – érveltem. Aztán kiderült, mennyire alultájékozott voltam, mert kint is ez...Jack Bauer nem tér vissza a 24-be, koncertturnéra indul!
Kiefer Sutherland bejelentette, hogy áprilisban 26 amerikai várost érintő koncertkörútra indul, amelyen Down in a Hole című első "folk jellegű" albumát mutatja be.Elhunyt Céline Dion férje
Elhunyt René Angélil, Céline Dion férje - közölte a kanadai születésű énekesnő egy, a Facebookon közzétett bejegyzésében csütörtökön.Ezentúl lift visz fel a BudapestAréna páholyaiba
A Papp László Budapest Sportaréna 2015-ben is fokozta népszerűségét a hazai rendezvénypiacon, 80 eseménynapot tudva magáénak. Látogatószáma idén is eléri a félmilliót, fejlesztései pedig lehetővé teszik, hogy 2016-ban várhatóan még több népszerű hazai és nemzetközi sztárral,...Öröm és bánat a Roxette-koncerten
Május 19-én a Papp László Arénában a híres svéd popduó lépett a színpadra. A kezdeti sokkhatás után próbáltuk mosolyogva élvezni a koncertet. Kettős érzés lett úrrá rajtunk, és ez végig bennünk volt.Megint cirkusz volt - Sziget első
Most kivételesen nem valami botrányos dologról lesz szó, csupán a Recirquel társulat legújabb csodás előadásáról. No meg két frenetikus koncertről...Magic Mirror-sirató (Sziget 3. nap)
Úgy jártunk, mint Vivien Leigh: bekerültünk az elfújta a szélbe. Szaladtunk ki Szigetről ideje korán, mint akit kergetnek, ugyanis hosszú fesztiválos pályafutásunk során már megértünk pár bazinagy vihart, és nem kértünk belőle. Szóval, ez egy visszafogottan tartalmas beszámoló lesz.






































