Az Őrölt Nők Ketrece
Ezt is Veszprémből hoztuk :)

Küldj egy fotót, ha ott voltál Veszprémben!

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros elnevezésű rendezvénysorozat alkalmával több mint 3500 programon vehetett részt a sok százezernyi látogató a Bakony-Balaton régió 116 településén. A szervezők most azt szeretnénk megtudni, kinek mi volt legemlékezetesebb eseménye.
 
Andrea Bocelli duplázik az MVM Dome-ban

Andrea Bocelli duplázik az MVM Dome-ban

Az eredeti tervek szerint az olasz tenor 2024. november 24-én, egyetlen estén lépett volna fel fel az MVM Dome-ban. A jegyek azonban olyan gyorsan elfogytak, hogy Andrea Bocelli még egy napot Budapesten tölt, és másnap, 24-én is ad egy koncertet.
 
 
Fotó: Balaton Sound

Még 30 név került fel a Balaton Sound fellépőlistájára

Erősödik az underground vonal a Soundon és újításokra számíthatunk az idei beach fesztiválon. Idén a a megszokottnál később – az érettségi és vizsgaidőszak után –, július 3-6. között rendezik meg a fesztivált a szokott helyen, Zamárdiban.
 
Fotó: Chandler Moyer

Új lemezét hozza el az Akváriumba az egyik legműveltebb rockzenekar, a Dead Poet Society

A most megjelent Fission még csak a zenekar második nagylemeze, de a banda világszerte több mint 72 millió streamet gyűjtött össze és két Top 15-ös kislemez-dallal is büszkélkedhetnek. Budapestre február 25-én érkeznek.
 
Egy nagyszerű életmű nagyszerű, de félbehagyott bemutatása: Mindörökké Omega

Egy nagyszerű életmű nagyszerű, de félbehagyott bemutatása: Mindörökké Omega

Az Omega pályafutásának az utolsó évei egyszerre jelentettek hatalmas sikert és méltatlan botrányt. A még élő két tag éppen a napokban feszült egymásnak az Omega-hagyaték felett. 
 
Zorán, Presser Gábor, Kern András, Bródy János, Budapest Bár – újabb fellépőket jelentett be a Művészetek Völgye

Zorán, Presser Gábor, Kern András, Bródy János, Budapest Bár – újabb fellépőket jelentett be a Művészetek Völgye

A Művészetek Völgye Fesztivál idén július 19. és 28. között vár mindenkit Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre, ahol a most bejelentett előadókon túl már biztosan velünk lesz még a Panoráma Színpadon fellépő 30Y, a Bëlga, Beton.Hofi, az Elefánt, a Parno Graszt, a Platon...
 
 
 Szenes Iván idén lenne 100 éves

Szenes Iván idén lenne 100 éves

Talán nincs is a járókelők között, aki ne tudná folytatni sorait...Több mint 2000 dal, 200 színdarab, tucatnyi film, számos nagy sikerű televíziós műsor fűződik Szenes Iván nevéhez, aki idén lenne 100 éves.
 
Hobo

Így mesélt az erdő az Arénában

„Sajnos a vadászat ma ugyanúgy aktuális mint negyven éve…” – keserű hangulatú, remek koncert katarzissal, hiányérzettel és aktuálpolitikával.
 
Phil Collins: Mindhalálig – Az életrajz

Phil Collins: Mindhalálig – Az életrajz

A Genesis bohócának őszinte, csuda érdekes, önmaga felé is bevállalós, beszólogatós emlékeinek csokra imm,árin nyolc, a búcsúturné így nincs benne.
 
Fotó:  Óbudai Danubia Zenekar

Kalandra Fül! – Magyarország egyetlen családi klasszikus zenei fesztiválja

A gyerekeket és a kisgyermekes családokat várja az Óbudai Danubia Zenekar az 5. Kalandra Fül nevű klasszikus zenei, gyerek- és családi fesztiváljára február 24-én a Budapest Music Centerben (BMC).
 
Fotók: Urban Verbunk

Urban Verbunk: Ne hazudj a bolygónak!

Az Urban Verbunk műfaji határokon átívelő, multivizuális táncshow-ja – a decemberi telt házas bemutató után – február 15-én, március 10-én és április 23-án látható újra a RAM-ART Színházban.
 
Újabb sámáni techno beatek a Palo Canto új videójában

Újabb sámáni techno beatek a Palo Canto új videójában

A Palo Canto eredendően budapesti, de multikulturális elemekből építkező fúziós techno formáció és producer duó: Tóth Bertalan (Cloud 9+)  és Kedves Péter (Belau) új projektje – mintha csak a szent palo santo fa füstjét lélegeznék be lüktető beatek formájában.
 
Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk

Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok,...

Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Úgy adtak el kilencezer jegyet, hogy a közönség egyetlen fellépő nevét sem ismerte

A berlini Techno Freitag sikere egyre fontosabb fesztiválpiaci változásra világít rá: a legerősebb rendezvények már nem pusztán koncertprogramot kínálnak, hanem közösséget, identitást és egy előre elképzelt élményt. A vásárló pedig hajlandó úgy is bizalmat szavazni nekik, hogy még nem tudja, pontosan mit kap majd a színpadokon.

Közel 350 évnyi heavy metal áll színpadra Budapesten – visszatér a Saxon

A brit heavy metal egyik alapzenekara, a Saxon 2027. március 12-én a Barba Negrában lép fel a Gods of Thunder világ körüli turné keretében. A közel 350 év nem a zenekar történetére utal, hanem az öt zenész összesített életkorára: Biff Byford és társai együtt nagyjából három és fél évszázadot tudhatnak maguk mögött. a...
Új koncertek