Nemcsak egy műfajra, hanem egy teljes zenei korszakra hatással voltak: Cabaret Voltaire a Dürerben

Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy nem egyszerűen dalokat írt, hanem új zenei nyelvet talált ki. A brit Cabaret Voltaire ilyen formáció: az elektronikus kísérleti zene egyik legfontosabb úttörője, amelynek hatása a mai techno- és elektronikus szcénában is visszhangzik. Az együttes idén az első koncertje 50. évfordulóját ünnepli, a jubileumi koncertsorozat egyik állomása pedig Budapest lesz: június 3-án a Dürer Kertben lépnek fel.

Fotó: Leon Chew
DVTK-stadion, Rockfesztivál (1973.) Fortepan / Urbán Tamás

Ittál-e almabort fesztiválon?

A Volt egyszer egy beatkorszak-blog szerkesztősége, a 2020-as „Hogyha hallom én, minden az enyém!", illetve az egy évvel később, "Filléres emlékeink" címmel kiírt pályázatok sikerén felbuzdulva harmadszor is közös emlékezésre hívja a hazai beat, pop és rock rajongóit. A kiírás...
 
FotÓ: Volt Fesztivál/Insta

2023-ban biztos nem lesz VOLT Fesztivál

A szervezők ma közleményükben tudatták a nagyközönséggel, hogy elmarad a VOLT.
 
 
A Volt és a Sound jövőjéről a szezon értékelését követően döntenek

A Volt és a Sound jövőjéről a szezon értékelését követően döntenek

Ezt állítólag Kádár Tamás főszervező mondta a Népszavának, de mi bénák vagyunk, ezt a cikket nem találtuk meg, úgyhogy a továbbiakban a Telex cikkére hivatkozunk.
 
VOLT

Kezdésnek ez több mint jó VOLT

Két fesztiválmentes év után sikeres 5 napot tudhat maga mögött a Volt teljes stábja. Bár kicsit rögös volt az út, hisz az utolsó pillanatban is akadtak problémák, de ha összességében nézzük, a végeredmény mindenképpen dicséretes! Jó volt végre újra együtt lenni Sopronban!
 
Fotó: Yungblud

Yungblud lemondta a fellépését – változik a VOLT holnapi műsora

Ez minden fesztiválszervező rémálma (ez is...), hogy egy nappal a fellépés előtt valaki beteget jelent... Mert ez történt most is: Yungblud betegség miatt kénytelen volt lemondani soproni koncertjét.
 
Fotó: MUSE/FB

A Muse hatvan fős stábbal érkezik Sopronba

Gigaprodukciót hoz a VOLT-ra a zenekar. A hatvan fős stáb három nagy busszal érkezik Sopronba, a technikát négy kamion szállítja a helyszínre. A zenekar június 21-én, a nyitónapon lép fel a VOLT Telekom nagyszínpadán
 
 
Rám lemez még nem volt ilyen hatással!

Rám lemez még nem volt ilyen hatással!

Június 1-én indul "Az én lemezem". A VOLT FILM által készített sorozat első évadában 20 magyar zenész mesél arról az albumról, amely igazán sokat számított neki – az első évad szereplői mind fellépnek a két év után újrainduló Telekom VOLT Fesztiválon.
 
Fotó: VOLT Fesztivál Official

Így osztoznak a magyar és külföldi fellépők a VOLT nagyszínpadán

Egy hónap van már csak hátra és a fesztiválozó közönség a soproni Lővérek felé indul, ahol a hosszúnak tűnő két év szünet után június 21 és 25 között ismét lesz VOLT Fesztivál – világsztárokkal és a hazai zenei élet krémjével. A szervezők ígérik, hogy hamarosan jönnek...
 
Az önkéntesség menő – egy Red Hot Chili Peppers koncerten pláne

Az önkéntesség menő – egy Red Hot Chili Peppers koncerten pláne

Két év szünet után ismét beindul a fesztiválszezon. A Fesztivál Önkéntes Központ lehetőséget kínál ezúttal is, hogy az érdeklődők "belülről" is megismerhessék a rendezvények életét
 
Fotó: MUSE/FB

Sopronban már biztos megmutat valamit a Muse az új albumról

A zenekar kilencedik stúdiólemeze 2022. augusztus 26-án érkezik, a VOLT fesztiválon pedig június 21-én lépnek színpadra. (Ha valaki eddig nem vette volna észre, korábban lesz a VOLT, mint szokott.)
 
A VOLT magyar fellépőinek ábécéje

A VOLT magyar fellépőinek ábécéje

Megérkeztek a magyar nevek is a Telekom VOLT Fesztiválra, első körben rögtön mintegy 60 fellépőt jelentettek be a szervezők.
 
Balázs Fecó, Benkő László és Kóbor János – könyv született a Volt egyszer egy beatkorszak című blog alapján

Balázs Fecó, Benkő László, Kóbor János – könyv született a Volt egyszer egy beatkorszak című blog alapján

A Mindenki! – koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából című kötet a 60-as, 70-es és 80-as évek hazai koncertjeinek világába repít vissza.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek