Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Jazz egy Balaton-felvidéki patak partján, összművészeti kalandozás az Ormánság falvaiban, majd négynapos rock and roll házibuli Alsóörsön: augusztus második felében három egészen különböző fesztivál kínál alternatívát azoknak, akik a nyár végén még nem mondanának le az élő...
 
Még jó, hogy van néhány közös dalunk – generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz kapcsolt szlogen a „Mindannyian mások vagyunk” volt, mi hozzátennénk ugyanebből a dalból a fotón idézett sort is.
 
 
Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció alapján budapesti lakásokba költöztet koncerteket, performanszokat, színházi előadásokat és beszélgetéseket. A szervezők nemcsak fellépőket,...
 
Fotó: Ludvig Hedenborg/Pexels

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem...
 
Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.
 
A STRAND előre megmondta...

A STRAND megmutatja, kikre érdemes most figyelni

Nem tehetségkutatót indított a STRAND Fesztivál, hanem ismét kijelölte azt a négy előadót, akik szerintük a következő évek meghatározó szereplői lehetnek a hazai könnyűzenében. A tavaly debütált STRAND FAN program idén Mehringer Marcit, Gyurist, Lenkke-t és Bongort emeli...
 
 
De mitől kék a fű Abaligeten?

De mitől kék a fű Abaligeten?

Erre is választ kaphatnak azok, akik augusztus 7. és 9. között ellátogatnak a 22. Abaligeti Bluegrass Fesztiválra, ahol három napon át hazai és külföldi előadók, közös zenélések és ingyenes programok várják a közönséget.
 
Legjobb a nyár! Ötödször cuccolunk le Szerbiába, a Malomfesztiválra

Legjobb a nyár! Ötödször cuccolunk le Szerbiába, a Malomfesztiválra

A Malomfesztivált 2015 óta rendezik meg a szerb-magyar határtól egy ugrásra található Orom községben, mindig augusztus elején. A 2026-os, tizenkettedik kiadás augusztus 6-8. között zajlik majd – azt előző évekhez képest némi változtatással, de mi ugyanazzal a lelkesedéssel készülünk.
 
Campus

A Campuson az a jó...

Idén beugrottunk a Campus Fesztiválra egy kis élménygyűjtésre, és annak ellenére, hogy az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, a helyszín és a programok nem okoztak csalódást. A debreceni rendezvény évről-évre színesebb, így lassan olyanná válik, mint egy mini Sziget Fesztivál.
 
Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy egész fesztivált

Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy egész fesztivált

Július 24-én a veszprémi Gyárkertben a Thievery Corporation ad koncertet, néhány perc sétára pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál zajlik majd, ahol színpadok, utcazenészek, örömzenélések és hajnali találkozások várják azokat, akik nem akarják, hogy az éjjel véget érjen.
 
Fotó: PhillGood

The Cure, Gorillaz, Moby??? Nagyot vállalt a debütáló bolgár fesztivál

A bolgár PhillGood nem apró lépésekben akarja felépíteni a nevét: rögtön a kontinens fesztiváltérképére szeretne felkerülni. És ha a line upból indulunk ki, jó eséllyel sikerülhet is neki. Az új fesztivál ezen a hétvégén mutatkozik be Plovdivban, Európa egyik legrégebben lakott...
 
Napközben dolgozik, este fesztiválozik – ki az?

Napközben dolgozik, este fesztiválozik – ki az?

Koncertek, barátok, sátrak, hajnalig tartó bulik... A háttérben minden gördülékeny pillanat mögött több száz ember dolgozik azon, hogy a látogatók számára természetesnek tűnjön mindaz, ami valójában komoly szervezést igényel. Közéjük tartoznak a Sziget önkéntesei is, akik...
 
Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek