Ezer üzletben, hipermarketben és szállodában kizárólag magyar zene szól május 12-én
Az Él a zene! kezdeményezés célja, hogy előtérbe helyezze a magyar szerzőket, előadókat és dalokat, egyben reflektál a pandémia okozta nehéz zeneipari helyzetre is. A megmozduláshoz számos lemezkiadó, rádió, zenetévé, együttes és egyéb zeneipari szereplő csatlakozott.

Új Budapest-dal született
A Budapest-dalok között talán a leghíresebb George Ezra száma, de a Fővárosi Önkormányzat is lebonyolított már két dalos versenyt a témában, a legutóbbi, pandémia előtti versenyt Mága Jennifer nyerte. Most itt a legújabb Budapest-verzió, ezúttal szöveg nélkül.Tízmillió állást vitt el a pandémia a kreatív szektorban
A koronavírus-járvány következtében 2020-ban világszerte tízmillió munkahely szűnt meg a kreatív iparágakban, és a kulturális szféra egyre növekvő digitalizálódása miatt a művészeknek minden eddiginél nehezebb a megélhetés – közölte az UNESCO hétfőn publikált jelentésében.Hans Zimmer koncertje csúszik egy hónapot
A tudjukmi miatt a februárra, illetve a március elejére tervezett Hans Zimmer Live koncertek időpontjai, 2022 áprilisára módosulnak. Budapesten március a 3-ra meghirdetett koncert, április 11-én kerül bemutatásra, és minden országban (beleértve Magyarországot is) minden jegy érvényes...Most már egészen bizonyos, hogy a zene KELL
Nemrég olvastuk a Dalszerzőn, hogy van egy cég, amely egy olyan eljárást dolgozott ki, amely során a zene jótékony hatását használják fel egyes neurológiai betegségek terápiájánál. A dolog annyira komoly, hogy nemrég szerződést kötöttek nem is akárkivel: az Universal Music Grouppal...Nem jött be a zenészeknek az online koncertezés
A ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért ősz végén adja ki a Zeneipari Jelentést. Ennek most részét képezi egy olyan felmérés, amely a zenészek helyzetét vizsgálta a koronavírus idején.Quimby-visszatérés helyett Intim Torna Illegál-búcsú az AlteRábán
„Elsősorban hatalmas hála és nagy köszönet Nektek, hogy kitartatok az AlteRába Fesztivál mellett. Nem volt egyszerű ez a másfél év, de fel a fejjel, 35 nap múlva újra AlteRába!" – üzeni Hegedűs László, a fesztivál főszervezője.Két trófeát is kapnak idén a Brit Awards díjazottjai – zseniális, miért!
Az Es Devlin és Yinka Ilori tervezte szobrokat párosával kapják majd a sztárok a május 11-i ceremónián a londoni O2 arénában.Megjelent Rúzsa Magdi Karmája
Karma címmel megjelent Rúzsa Magdi sorban nyolcadik stúdióalbuma, amelyen 14 dal hallható.Mick Jagger és Dave Grohl pandémiás rockhimnusszal ünneplik az angliai vesztegzár feloldását
Az Eazy Sleazy című, kedden megjelent dalban a Rolling Stones frontembere arról énekel, hogyan viselte a karanténidőszakot. Az új számon Dave Grohllal dolgozott együtt, a Foo Fighters gitárosa gitárosként és dobosként is közreműködött.Lehet, hogy soha többet nem lesz karantén Franciaországban
A francia nemzetgyűlés kedden megkezdte az egészségügyi rendkívüli állapot június 1-ig tartó meghosszabbítását engedélyező törvénytervezet vitáját.A pandémia alatt feltámadt a gitár
A Dalszerző szemlézte a Variety magazint, ott jelent meg először az a meglepő hír, hogy 2020 egyik nagy nyertese a gitár.Eric Clapton és Van Morrison közös dallal demonstrálnak az élő zene mellett
Közös dallal jelentkezett ma Eric Clapton és Van Morrison. A brit könnyűzene két legendája az élő zene megmentéséért készítette el a Stand and Deliver című felvételt.