A tavalyi nyitás a Kobuciban (FB)

Napokon belül bejelenthetik: indulhatnak a szabadtéri kulturális programok is (?)

Azt már megszokhattuk, hogy az információ nem egyetlen csövön jön, hanem szemesnek áll a világ: aki nap mint nap átnyálazza a magyar online sajtót, érdekes dolgokra bukkanhat, csak a rendezvényhelyszínek dolgozóit nem irigyeljük, mert nekik minden egyes infócseppen az életük múlik. Ez...
 
Így képzeli el a zenés rendezvények újranyitását a  Magyar Turisztikai Program Alapítvány

Így képzeli el a zenés rendezvények újranyitását a Magyar Turisztikai Program Alapítvány

Megalakult a Magyar Turisztikai Program Alapítvány a rendezvényszakma tapasztalt és elismert szereplőinek támogatásával.
 
 
Fotó: Hangfoglaló

A HammerWorld Magazin alapító-főszerkesztője lett a Hangfoglaló új vezetője

A 2015-ben létrejött, majd 2018-ban részben megújított, 2020 eleje óta pedig Bali Dávid által vezetett Kollégium mandátuma február végén lejárt. Az összesen 9 alprogrammal működő testület új tagjainak névsora március 19-én került ki az NKA oldalára.
 
Fotó: AWS

A legjobb frontember kapja majd a Siklósi Örs Díjat

Idén is megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutatókat, a tavalyi évhez hasonlóan Debrecen, Budapest és Martonvásár ad helyet a könnyűzenei versenyeknek. Az eseményeken az AWS elhunyt énekesére emlékezve átadják a Siklósi Örs Díjat.
 
A fotó illusztráció (Grafierende/Pexels)

Ők lesznek az induló előadók mentorai

Összesen 20 előadó és 2 elektronikus producer jutott támogatáshoz a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjában.
 
Tavaly Európa legszebb karácsonyi vásárának választották (Fotó: MTI)

Vásár nem lesz, de az advent nem marad el a Bazilikánál

Karácsonyfa-állítással, valamint egészen az újévig tartó online programokkal várja az érdeklődőket az AdventBazilika rendezvénysorozata.
 
 
Fotó: Omega/FB

Az Omegát végleg megölte a koronavírus

Ezt nem mi mondjuk. Kóbor János júliusban még óvatosan fogalmazott, mára már ez a drámai véleménye, amit a Ripostnak mondott el.
 
Erre 178 éve nem volt példa New Yorkban

Erre 178 éve nem volt példa New Yorkban

A Met után a New York-i Filharmonikusok is törölték az egész évadot. A zenekar közleményében a koronavírus-járvány miatt New Yorkban érvényben lévő közegészségügyi rendelkezésekre hivatkozott.
 
Bár még lennének koncertjei, vírusérintettség miatt ma bezár a Kobuci

Bár még lennének koncertjei, vírusérintettség miatt ma bezár a Kobuci

Az, hogy ez egy fura évad volt, már megírtuk – elég finom megfogalmazása a dolgoknak. Az óbudai szórakozóhelynek még lett volna dolga a zenével ebben a terhelt szezonban: Bagossy Brothers Company, Kontroll csoport, Stereo Swing, Góbé zenekar, de a mai nappal sajnos elköszönnek úgy a...
 
Fotó: Barba Negra/FB

November 13-ig lemondja a koncertjeit a Barba Negra

A koncerthelyszín a zenekarokkal egyeztetve döntött úgy, hogy amíg ilyen bizonytalan a helyzet – és a próféta beszéljen belőlük, hogy nov. 13-tól nem lesz az –, nem teszik ki sem a közönséget, sem a zenekarokat, sem az előadókat a kétségeknek.
 
Fotó: RF._.studio/Pexels

Lángoló: Sok zenész felhagyhat a zenéléssel a járvány miatt

Az egy dolog, hogy félbe kellett szakítani a turnézást, a koncertezést, a felvételeket mindent, a Lángoló Gitárok megújult oldala szerint – és egy brit felmérés alapján –, sokan nem veszik újra fel a hangszerüket, ha elmúlik a vész.
 
Fotó: Ördögkatlan Fesztivál

Sírás és reménykedés: elmaradnak a fesztivált pótló Ördögkatlan Napok

Egy hónappal a kezdés előtt a vírus újra legyőzte a szervezőket, pedig az október 22-25. közötti időszakban mintegy 120 programot kínáltak volna. Minderről a FB-on értesítették közönségüket.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek