Fotó: Fortepan 126407/ 1980.

Indul a cigányzenészek és a népzenészek támogatási programja

800 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány a magyarországi cigányzenészeknek, és 200 millió forintot a népzenészeknek annak érdekében, hogy segítsék ezzel a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került muzsikusokat.
 
Fotó: Fonó Budai Zeneház

Boldog szülinapot, Fonó!

A nyári szabadtéri Teraszkoncertek után az idén 25 éves Fonó egy különleges jubileumi válogatással indítja útjára az évadot: a Fonó25 Folkfőváros szeptember 16-19. között egyfajta mixe lesz a zeneház több kedvelt sorozatának.
 
 
A kisvárdai LESZ feszt még azelőtt bedobta a törölközőt, mielőtt a víruspara kitört volna.

Ez lesz a fesztiválokkal: 700 millió forintra pályázhatnak az idén nyáron elesett könnyűzenei rendezvények

Megjelent az a pályázat, amely a koronavírus-járvány miatt elmaradt, vagy jelentősen visszafogott programmal megvalósult, 500-nál nagyobb létszámú könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja.
 
Mindegyik dalhoz külön illusztrációk készültek, a néhai zseniális Korcsmáros Pál által kitalált és megrajzolt Rejtő-képregények eredeti figurái jelennek meg a képeken.

Divatba jött a zenészeknél Rejtő Jenő

Nemrég a Budapest Bár közreműködésével mutatták be A tizennégy karátos autó című zenés produkciót,a közeli jövőben pedig megjelenik Hobo új, 14 dalt tartalmazó albuma, Rejtő dekameron címmel.
 
Egy perc gondolkodási időt kapott 1974-ben Karácsony János

Egy perc gondolkodási időt kapott 1974-ben Karácsony János

Arra, hogy eldöntse, lenne-e a Locomotív GT új gitárosa. Azt nem tudjuk, most mennyi ideje volt eldönteni, hogy vállalja vagy sem, de azt biztos, hogy a Lemezjátszó Classic-esten a közönséggel együtt hallgatja majd meg az LGT negyedik albumát.
 
Vajon utálják az egész huszadik századot?

Vajon utálják az egész huszadik századot?

Mármint Barcs Miklós, Dresch Mihály, drMáriás, Kiss Ferenc, Lantos Iván, Mohai Tamás, Pajor Tamás, Ráduly Mihály és mások, akik a II. világháború borzalmairól, a Rákosi-éra nehéz éveiről, 1956 ragyogásáról, illetve a Kádár-korszak megalkuvásairól beszélnek a Hangok és ütemek...
 
 
Dennis D. T. Thomas, George Brown, Robert Bell és Ronald Bell 2017-ben.

Elhunyt a Kool & the Gang egyik alapítója

Elhunyt Ronald "Khalis" Bell, a Kool & the Gang egyik alapítója. A világhírű amerikai zenekar énekese, szerzője szerdán, 68 évesen halt meg Virgin-szigeteki otthonában – halálának okát nem közölték.
 
 Taylor Swift beállította Whitney Houston rekordját

Taylor Swift beállította Whitney Houston rekordját

Történelmet ír a női előadók között Taylor Swift: az amerikai country-pop énekes beállította Whitney Houston rekordját, miután már 46 héten vezette valamelyik lemeze a Billboard 200 listáját.
 
Voltál már koncerten maszkban?

Voltál már koncerten maszkban? Milyen volt?

Fischer Iván, A BFZ vezetője – abból a mozarti elvből kiindulva, hogy a szükségből erényt kell kovácsolni – egy újfajta, akusztikajavító maszkot talált fel, amivel az elképzelések szerint a zenekar hangzása teltebben és szebben érvényesül majd.
 
A Road zenekar tagjai tényleg egy mátrai faluban élnek!

A Road zenekar tagjai tényleg egy mátrai faluban élnek!

A Road Movie klipsorozat legújabb, nyolcadik része a Road zenekar tagjait követi a Mátrában. Csörögnek-morognak, mint a Vidróczki híres nyája :)
 
Ezek a koncertek biztoan elmaradnak!

Ezek a koncertek biztosan elmaradnak!

A teljesség igénye nélkül – ezt is elég nekünk megemészteni – pár koncert, amelyeket már biztos nem tartanak meg.
 
Több lábon kell állni: boltot nyit a Rolling Stones Londonban

Több lábon kell állni: boltot nyitott a Rolling Stones Londonban

Ma nyílt meg a Rolling Stones első boltja a londoni Carnaby Streeten.
 
Megvan a beugró zenész a VOIVOD turnéján, nem marad el a budapesti koncert!

Megvan a beugró zenész a VOIVOD turnéján, nem marad...

Minden zenekar rémálma az, ha a turné előtt történik "valami": családi okok miatt nem tud részt venni a Voivod nyári európai turnéján Denis...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem a nosztalgiából él a Duran Duran

Na, akkor elmegyünk Dura Duran koncertre, eldalolgatunk másfél-két órán keresztül, azt' kész, semmi extra... Egy kis Rio, egy kis Hungry Like the Wolf, majd mindenki elégedetten hazamegy azzal, hogy látott egy számára fontos zenekart a múltból. Aztán a zenekar csípőből felülírta az egészet, és kiderült, hogy ez a megközelítés ...

Jön a Pulp első hivatalos koncertalbuma – ami egyben az első filmzenei lemeze is

A sheffieldi banda megkerülhetetlen szereplője a kilencvenes évek britpop-korszakának. Miközben az Oasis a munkásosztály himnuszait írta, a Blur pedig a brit hétköznapokat figurázta ki, Jarvis Cocker és társai az angol társadalom furcsa, kínos és gyakran kifejezetten kellemetlen pillanataiból építettek dalokat.
Új koncertek