A Stones egészen közel gördül Magyarországhoz

A Stones egészen közel gördül Magyarországhoz

A Rolling Stones bejelentette 2022-es turnéját, mely a SIXTY nevet viseli annak örömén, hogy ezzel a turnéval is megünnepelik a 60 különleges együtt töltött évet. Mick, Keith és Ronnie idén nyáron Európa-szerte fellépnek – két koncertet is adnak a londoni Hyde Parkban.
 
Fotó: Romengo/FB

A Womex-életműdíj után a Kossuth-díjat is megkapta Lakatos Mónika

Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas előadóművész, kiváló és érdemes művész, a kortárs magyar dzsessz kiemelkedő alakja – egyben kiváló szaxofonos – mellett a nemzeti ünnep alkalmából a zenei szekcióban Lakatos Mónika részesült még a rangos elismerésben.
 
 
Fotó: Deák Bill Gyula/FB

A Magyar Érdemrend Tisztkeresztjét kapta Deák Bill Gyula

Március 15. alkalmából Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa, Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, ortopéd szakorvos és Ocskay Gábor István, az ifj. Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémia...
 
Fotó: midio.hu

Ők az idei Máté Péter-díjasok

2018. március 15-én adták át az első Máté Péter-díjat. Az elismerés emlékéremmel, oklevéllel, pénzjutalommal (kb. egymilló forint) és nyugdíj-hozzájárulással jár, utóbbi a Magyar Művészeti Akadémiától.
 
Ma esti ajánlat: Kollár-Klemencz László és a Sváb Parti Zenekar

Ma esti ajánlat: Kollár-Klemencz László és a Sváb Parti Zenekar

A Budakalászi Irodalmi Estek programsorozat vendége péntek este Kollár-Klemencz László és az újhartyáni Sváb Parti Zenekar lesz.
 
#SongsforUkraine: Segélyakciót indít az Artisjus

#SongsforUkraine: Segélyakciót indít az Artisjus

A kezdeményezés keretében arra kérik a rádiós-televíziós szerkesztőket és más zeneszolgáltatókat, hogy válogassanak be ukrán dalokat a csatornáik zenei kínálatába.
 
 
Fotó: Kraftwerk

Régi-úk Kraftwerk-album jelenik meg március végén

Még 2020-ban jelentette meg digitálisan a ’70-es években alapított együttes 'Remixes' című válogatásalbumát, amely 2022. március 25-től fizikai formátumban is elérhető lesz végre. Amúgy egy komplett partit lehetne rá szervezni. Mármint a zenére, nem a megjelenésre. Vagy arra is? :)
 
Lovasi Andrást legutóbb a Partizán kérdezgette, link a cikkben. Fotó: Partizán/FB

Zenészek egymás közt: Livius Lovasit faggatja

Április 7-én folytatódik a K11 Művészeti és Kulturális Központban Varga Livius (Varga Livius és a NeVa, A Kutya Vacsorája, Quimby) Zeneszín sorozata, melynek vendége ezúttal Lovasi András, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag zenekarok frontembere, szóló előadó és többek között a...
 
Két és fél év után első  koncertjét adja az Ocho Macho

Első koncertjét adja idén az Ocho Macho pénteken

A fiúk az új felállásban csapnak a húrok közé, a legkedveltebb slágereik mellett új zenét is hallhatunk tőlük először élőben.
 
 Music Saves Ukraine: remény és segítség a magyar zenészektől

Music Saves Ukraine: a magyar támogató koncertek egy helyen!

A Music Hungary Szövetség – mint mindannyian – megrendülten követi az ukrán eseményeket, és úgy érzi, ebben a helyzetben segítenie kell a bajba jutottakon, legyen szó akár az ott maradtakról, akár azokról, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják otthonaikat.
 
Czutor Zoli a négyzeten – Belmondo és Nyers az Akváriumban

Czutor Zoli a négyzeten – Belmondo és Nyers az Akváriumban

A hosszú hétvége elég jó programokat kínál országszerte, s a fővárosban sem kell céltalanul lődörögni. Szombaton például különleges koncertre kerül sor a közel 700 főt befogadó Akvárium KisHallban, ahol Czutor Zoltán zenekarai, barátai köré szerveződik minden.
 
A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket

A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket

Reméljük, mire eljön a fesztivál ideje, elhallgatnak a fegyverek. Valójában minden reggel azzal a reménnyel kelünk fel, hogy vége a háborúnak. De ha imáink meg is hallgattatnak, és például holnap vége a rémálomnak, teendő és segíteni való akkor is akad majd bőven.
 
Új tér, hosszú távú gondolkodás: Káloz lesz a Kolorádó fesztivál otthona

Új tér, hosszú távú gondolkodás: Káloz lesz a...

A Kolorádó Fesztivál 2026-ban új helyszínen, Kálozon indul újra, és ezzel nemcsak földrajzilag, hanem szemléletében is új korszakba lép. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatér a sötét ikon: The Sisters of Mercy újra a Dürer Kertben

Három évvel teltházas budapesti koncertje után visszatér az elmúlt negyven év egyik legjelentősebb zenekara: október 28-án a The Sisters of Mercy lép fel a Dürer Kertben. Andrew Eldritch formációja újra elhozza azt az egyedi hangzást és atmoszférát, amely generációk számára tette megkerülhetetlenné a zenekart.

Az unoka, aki egyszer még stadionokban fog játszani: GRANDSON

A kanadai-amerikai Jordan Benjamin, azaz grandson néhány éve még klubszínpadokon játszott, az utóbbi időben viszont már majdnem stadionléptékű közönségek előtt lép fel – a Linkin Park visszatérő koncertjétől a Glastonbury egyik legfontosabb helyszínéig –, február közepén pedig Budapesten is bemutatja, hová jutott ez a gyors...
Új koncertek