Félmillió szál dália érkezik a debreceni virágkarneválra
A kötöttségek két éve után teljességében, néhány elemében megújulva tér vissza a virágkarnevál, amelyet 56 éven belül 53. alkalommal rendeznek meg. A karneváli menetben félmillió élővirággal feldíszített tizenkét virágkocsit, és ezerhatszáz felvonulót láthat majd a közönség.Három páros Sziget-napijegy is van a Budapest Parkos rajzpályázat díjai között
Igaz, már csak 2023-ban lehet beváltani, mert a pályamunkák leadási határideje 2022. augusztus 30. A zsűri által legjobbnak ítélt öt pályaművet elárverezik, és a befolyt összeget öt hátrányos helyzetű óvoda játszóudvarának fejlesztésére fordítják majd. De ez még mind semmi...Kő vagy nem kő? Ingyenes fesztivál a Káli-medencében
Idén is megrendezik a Kőfesztet a Káli-medencében. Az ötnapos fesztivál a Káli-medence tíz településén - Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Ábrahámhegyen és Monoszlón - várja az érdeklődőket...Telihold lesz a 31. Zempléni Fesztiválon
Augusztus 12-én, a fesztivál nyitónapján éppen kikerekedik a hold, de amikor a Fool Moon énekegyüttes színpadra lép (augusztus 17., 18.), már fogyóban lesz – ellentétben a bolondossággal... A fesztivált idén először a Tokaj-hegyaljai Nyár rendezvénysorozat részeként rendezik meg.The Toy Dolls, Tiësto, AURORA: ma kettőkor elrajtol a Campus
Idén teljes kapacitással tér vissza a Campus Fesztivál, s két év szünet után a külföldi sztárfellépők is érkeznek Debrecenbe. Négy este összesen 19 programhelyszínen több mint 200 koncert és dj fellépés, valamint számos más program várja a Nagyerdőbe látogatókat. Nyitás ma, 14...Együtt kezdék: Lábas Viki, Járai Márk, Szepesi Mátyás és Felcser Máté első közös filmzenéje
Lábas Viki és Járai Márk közösen énekelnek az új magyar generációs vígjáték, az Együtt kezdtük főcímzenéjéhez készült dalban. Felcser Máté és Járai Márk közös szerzeménye, az Együtt én meg te az újrakezdésről szól, nosztalgiával, érzelmekkel tele. A film augusztus...Tökéletes búcsú-rockcirkusz, szerpentin, konfetti, tüzijáték, görögtűz, vér, tűznyelés, repülő gitáros és még zene is: KISS
KISS. Négy festett arc. Akik egy időben nem lettek festettek. Aztán megint, máig is. Hetven éves korukra is így lépnek fel. A rockcirkusz nagymesterei, a látványos show zsenijei. Nem mellesleg rockklasszikusok is. Akiknek a legnagyobb slágerük egy diszkónóta, amire rockerek csilliárdjai...Saiid a fedélzeten
A Hajógyár és az A38 közös eseménysorozatának következő Zene x Színház estjén az Akkezdet Phia, azaz Saiid lesz a vendég.Fénykísérletek és elektronikus zene az egykori Inotai Hőerőműben
A Centrum Production audiovizuális eseménysorozatot szervez júliusban és augusztusban az Inotai Hőerőműben és annak mozaikokkal díszített Művelődési Házában. A szervezők többek között fénykísérletekkel, elektronikus zenével és az ipari komplexumot bemutató sétával várják az...A boldog zenészek boldogabb zenét csinálnak – új utakon a MÖRK
Nagy zenei átalakuláson megy keresztül a MÖRK, a folyamatnak pedig egyszerű oka van. Ahogy az EFOTT HAJÓGYÁR Petőfi Színpadán fellépő zenekar frontembere, Zentai Márk fogalmaz: a boldog zenészek boldogabb zenét csinálnak.Ha kiszabadul a szellem a palackból – rád vigyáz a Safety First
Két olyan év után dübörög a fesztiválszezon, amikor a legnagyobb hazai fesztiválok, mint a Volt, a Balaton Sound vagy a Sziget a pandémia miatt elmaradtak. Ennyi kihagyás után a régi motorosoknak is vissza kell rázódniuk, a fiatalok közül pedig sokan idén tapasztalhatják meg először,...A Sziget után az Akváriumban saját bulit tart a Milky Chance decemberben
A Milky Chance formációt idén duplán is elcsíphetjük hazánkban, ugyanis augusztus 10-i szigetes fellépésüket követően december 3-án újra átlépik a határt, és meg sem állnak az Akvárium Klubig, ahol jóval kisebb közönség előtt, de testközelből élvezhetjük majd a produkciójukat.






































