Koncertek, bulik, sztárok – hétvégén Becherovka Miskolci Farsang
A Tátrai Band, a Takáts Tamás Blues Band, Török Ádám, Deák Bill Gyula és Vastag Csaba csak néhány előadó, akik az eddigi évekhez hasonlóan idén is fergeteges hangulatot varázsolnak a finom ételek és italok illatában úszó Miskolc belvárosába, ahol az év legnagyobb téli...Bazinagy emlékbuli lesz Őriszentpéteren: fellép az Omega és a Creedence Clearwater Revival (?)
Egy Facebook-bejegyzésből tudtuk meg, hogy Woodstock 50. évfordulójára Őriszentpéteren egy megabulival készülnek augusztus 17-én.Már megint arénáznak ezek a huligánok
Lassan három év telt el azóta, hogy Hooligans legutóbb bevette az Budapest Arénát. A csapat idén március 16-án rátesz még egy lapáttal, és – ahogy az esemény elnevezése is mutatja – egyik leglátványosabb rock koncertjére készül a Papp László Budapest Sportarénában.Férfiuralom van a toplistákon
A nemek közötti szakadékra mutatott rá a BBC kutatása, amely szerint a tavalyi toplistás popzenei számok előadói között háromszor annyi férfi volt, mint nő.Ha esik, ha fúj, mi ott leszünk a Barba Negra Track-ben: Skunk Anansie júliusban!
Egy újabb ászt húzott el a pakliból a Barba Negra, ugyanis a brit rock nagy öregjeinek számító Skunk Anansie július 31-én tiszteltét teszi a fővárosban, ráadásul szabadtéren. Fülig ér a szánk :).Bérczesi Robi lett az év szövegírója
Átadták az Artisjus-díjakat: Dés Lászlót életműdíjjal, Szabó Tibort (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbertet (Hiperkarma) pedig az év szövegírója címmel jutalmazták hétfőn Budapesten.Nagy buli lesz: fellép a Queen az Oscar-gálán
Kicsit nem figyelünk oda, aztán már az egész net tele van azzal, hogy a Queen – pontosabban: Queen & Adam Lambert – is fellép a vasárnapi Oscar-díjátadón.A PUF Bródy Jánossal, Kováts Kriszta a lányával lép fel a Müpában
Ripoff Raskolnikov, a Pál Utcai Fiúk, Kováts Kriszta, Dj Bootsie, a Zagar, a Kistehén, a 30Y, Boggie és a Mörk is koncertet ad idén tavasszal és nyár elején a Müpában.Pápai Joci győzelmével és plágiumgyanúval zárult A Dal második elődöntője
Szombat este A Dal című műsorban utoljára pontozott a tisztelt zsűri – megint adtak okot némi mérgelődésre nézői körökben. A legnagyobb port mégsem ez kavarta, hanem Freddie külön bejelentése a műsor végén, ami előre vetít egy újabb botrányos, plágiumvádakkal teli hetet a...Bonnie Tyler, Havasi Balázs és Rúzsa Magdi is koncertezik idén nyáron Tokajban
Idén nyáron újra rengeteg programmal vár mindenkit a Tokaj Fesztiválkatlan! A kínálatban a zenei programok mellett lesznek színházi darabok, és különféle előadások is. Külföldi sztárvendégként pedig érkezik Bonnie Tyler!A Belau melegíti be a közönséget Mike Shinoda előtt az Arénában
Alig egy hónap múlva, március 12-én érkezik szólóprojektjével a Linkin Park egyik frontembere, Mike Shinoda az Arénába. Most már az is biztos, hogy felvezetésként a Belau csapat fogja szórakoztatni a közönséget.Chester Bennington egykori zenekara nem akárkiket kért fel énekelni
A Linkin Park egykori frontembere, a 2017 júliusában meghalt Chester Bennington egykori bandája, a Grey Daze újra rögzítette a régi, még Bennington hangjával felvett anyagait – írja az NME-re hivatkozva az Origo.








































