Az Őrölt Nők Ketrece
A KFT  úszó cirkusza

A KFT úszó cirkusza

"Ültünk a mólón és vártuk, hogy jöjjön a..." 8 óra, és kezdődjön már a koncert, mert utoljára 1996-ban voltam KFT koncerten az azóta porrá égett Budapest Sportcsarnokban. Emlékszem, azon a bulin Magyarországon először internetes kapcsolat segítségével énekelt Hazel O'Connor...
 
Tudjuk, merre leszel szilveszter éjjel! – Bulikörkép tanácstalanoknak

Tudjuk, merre leszel szilveszter éjjel! – Bulikörkép tanácstalanoknak

Igen, már megint ide jutottunk. Pár napunk van hátra a 2014-es évből, de nem érdemes szomorkodni, hisz bőven akad érdekes program az utolsó felvonásra is. Körbenéztünk kedvenc és általunk is sűrűn látogatott budapesti szórakozóhelyeinken, mivel kedveskednek majd a mulatságra vágyó...
 
 
Kilóg a romkocsmasorból: TESLA

Kilóg a romkocsmasorból: TESLA

Megnéztük a Kazinczy utca új szórakozóhelyét. Eddig is láttuk, mert a befogadó épület, az Elektrotechnikai Múzeum amúgy is nagy kedvencünk (a trotechnikus mindig elek!). Mivel már a Szimpla előtt is biztonságiak posztolnak, nem volt annyira fura a sok kétajtós szekrény jelenléte, egy...
 
Pegazusok nem léteznek, ellenben koncerteznek

Pegazusok nem léteznek, ellenben koncerteznek

Közösen lép fel december 26-án, Budapesten, az A38 Hajón a hazai zenei élet három új tehetsége, akiket az elmúlt egy-két évben fedezett fel magának a közönség és a kritika: Jónás Vera és Antonia Vai dalszerző-énekesnők és a Pegazusok Nem Léteznek.
 
8 férfi, tánc, akrobatika, sztepp és rengeteg humor: TAP FACTORY

8 férfi, tánc, akrobatika, sztepp és rengeteg humor: TAP FACTORY

Aki szereti a STOMP-ot, a Lord of the Dance-t és a Cirque du Soleil-t, illetve kíváncsi arra, hogy milyen lehet mindez összegyúrva és újragondolva, az biztos nem fog csalódni, ha jegyet vált az április19.-i showra.
 
Sziget 2015: Névsorolvasás indul!

Sziget 2015: Névsorolvasás indul!

Ha valaki azt gondolta volna, hogy a Sziget szervezői télen elrepülnek Barbadosra, az téved: már javában folyik a 2015-ös gigabuli összerántása. Bár a most bejelentett nevekből még csak az augusztus 11-én, a Nulladik napon fellépő Florence and the Machine a főműsoridős, de már ez a...
 
 
A Supertramp exénekesével nyit a VeszprémFest

A Supertramp exénekesével nyit a VeszprémFest

Roger Hodgson, a legendás Supertramp együttes egyik alapítója ad koncertet 2015. július 15-én a fesztivál nyitónapján.
 
Megvan a 40. EFOTT helyszíne!

Megvan a 40. EFOTT helyszíne!

Velencén rendezik meg július 14-19. között a 2015-ös EFOTT-ot, melynek házigazdája ezúttal az Óbudai Egyetem lesz. A kerek évforduló alkalmából a szervezők nagyobb partit ígérnek, mint valaha.
 
Az Arénában lép fel a szappanopera tinisztárja: Violetta live

Az Arénában lép fel a szappanopera tinisztárja: Violetta live

240 négyzetméteres LED rendszer, 3 mozgó hajlított LED képernyő, hó- és konfettiágyúk, tűzijáték, a közönség felett repkedő előadók: ezt ígérik a szervezők a 2015. augusztus 29.-i Violetta Live elnevezésű produkcióval kapcsolatban. Na de ki az a Violetta???
 
Elkapkodták az Eurovízió döntőjére a jegyeket

Elkapkodták az Eurovízió döntőjére a jegyeket

Húsz perc alatt elfogyott hétfőn a 2015-ös ausztriai Eurovíziós Dalfesztivál döntőjére szóló jegyek első adagja, a rendezvény belépőit árusító oldalak szerverei majdnem lefagytak a nagy érdeklődés miatt.
 
Begipszelték a kezüket a Beatünnep előtt

Begipszelték a kezüket a Beatünnep előtt

Megörökítette kézlenyomatát és aláírását az 50 éves Illés-zenekar három tagja, Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs hétfőn Budapesten egy belvárosi étteremben. A gipsznyomatok a Magyar Rockcsillagok Falára fognak kerülni a Rockmúzeumban.
 
Karácsonyi Brains-koncert az Akváriumban

Karácsonyi Brains-koncert az Akváriumban

Jövő áprilisig már csak egyetlen koncertet ad a fővárosban a Brains, ez pedig december 26-án lesz az Akvárium Klub nagytermében.
 
Húszévente visszajön a múlt?

Húszévente visszajön a múlt?

A kétezres évek elején a nu-metal uralta a rockzenei slágerlistákat, aztán egy időre szinte szitokszóvá vált a műfaj neve. Most a Linkin Park, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Jövőre Bagira is kiugrik a szökőkútból

Zara Larsson, Lana Del Rey és Beton.Hofi dalai kapták a legtöbb szavazatot a margitszigeti Zenélő Szökőkút 2027-es zenei programjáról rendezett közönségszavazáson. A főváros egyik legnépszerűbb látványossága jövő tavasszal húsz új slágerrel, megújult hangzással és látványosabb vízi koreográfiákkal tér vissza.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.
Új koncertek