Az Őrölt Nők Ketrece
Dolgozik a  fűrész: kortárs zene a Hajón

Dolgozik a fűrész: kortárs zene a Hajón

A Zenélő fűrész az A38 Hajó frissen indult komolyzenei sorozata, melynek célkitűzése, hogy bemutassa a hazai kortárs zene fiatal és középgenerációját
 
Fekete kanapét kért a Nickelback

Fekete kanapét kért a Nickelback

Az őszi nagy sztárjárásban Bruno Mars után rögtön a kanadai Nickelback érkezik Budapestre november 8-án. A turné csak a napokban kezdődik, azonban már kiszivárogtak információk a várható produkcióról.
 
 
Barátok közt: Tátrai-összes a Symában

Barátok közt: Tátrai-összes a Symában

2013. december 5. Az ország egyik legismertebb és egyben legelismertebb gitárosa, Tátrai Tibor ezen a napon hatvanegy éves és nyolc hónapos lesz. Ez a tény nem szokott kiváltója lenni nagy koncerteknek, de hát Tibusz sosem arról volt híres, hogy nagyon ragaszkodna a bevett szokásokhoz. Akkor...
 
Fürge ujjak: elkészült a 30Y remixalbuma

Fürge ujjak: elkészült a 30Y remixalbuma

Elkészült a 30Y zenekar Y-Triász RMX című remixalbuma, amelynek számai az együttes, a Hortobágyi Nemzeti Park, valamint a Fürge Diák Iskolaszövetkezet idén tavasszal kiírt közös pályázatára születtek. Reméljük, a számok jobbak, mint az album címe, ami olyan, mintha egy új...
 
8 óra csapatépítés:  titkolózik a Beatrice

8 óra csapatépítés: titkolózik a Beatrice

A múlt hétvégén Miskolcon és Debrecenben koncertezett az együttes, két fellépés között viszont nem utaztak haza, hanem a laza csapatépítésnek, közös ötletelésnek szentelték az időt. Arról nem érkezett hír, mit is jelent pontosan a "laza"...
 
Miénk ez a cirkusz! – Recirquel a Fogasházban

Miénk ez a cirkusz! – Recirquel a Fogasházban

A Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (ex Őszi Fesztivál) egyik legütősebb programját láthattuk hétvégén a Fogasházban. Az egykoron családok otthonául szolgáló belvárosi társasház picinyke udvarán felállított cirkuszi kellékek már a kapun belépve is izgatott...
 
 
Az új brit popdíva is fellép az Eletronic Beatsen

Az új brit popdíva is fellép az Eletronic Beatsen

A nemzetközi elektronikus tánczenei színtér legizgalmasabb előadói lépnek fel az Electronic Beats nemzetközi zenei fesztiválsorozat budapesti koncertjein: október 25-én a Millenáris Teátrum színpadán élő műsorral jelentkezik az idén a világ slágerlistáira is feljutó új brit...
 
Közeledik Bruno Mars: kulisszatitkok

Közeledik Bruno Mars: kulisszatitkok

Nincsenek különleges, netán extrém kérései az énekesnek, de ez a puritánság viszont nem jellemző a koncertre, az eddigi helyszíneken megjelent kritikák alapján jelenleg ez a show az egyik legjobb és leglátványosabb előadás a világon.
 
Pszichedelikus Kelly Family: Ozric Tentacles, A38

Pszichedelikus Kelly Family: Ozric Tentacles, A38

A nyolcvanas évek eleji csillivilli, színes-szagos rockzenei hullámra a poszthippi kurzusnak is volt válasza. A szűkebb rucik helyett bő szabású, lengő szövetek, fejpántok helyett fátyolos kendők, pörgető crackkoktélok helyett pszichedelikus tudatmódosítók jelentették a különbséget,...
 
Összeállt a YouTube Music Awards jelöltlistája

Összeállt a YouTube Music Awards jelöltlistája

A Social Daily értesülése szerint tegnap kihirdették a YouTube Music Awards jelöltjeit: hat különböző kategóriában lehet szavazni a kedvenc előadókra.
 
Soundkitchen után szabadon: milyen a magyar koncertélet?

Soundkitchen után szabadon: milyen a magyar koncertélet?

Vicces, hogy csak az után, hogy kész lett a cikk, lett egészen világos, hogy miért is írtuk, addig csak az elkeseredés közlésvágya hajtott minket... Reméljük, ha elolvassátok, számotokra is nyilvánvaló lesz a valódi ok. Leginkább szervezési, és nem ízlésbeli kérdésekbe csaptunk...
 
Bál van az Operaházban: nyílt nap 23-án

Bál van az Operaházban: nyílt nap 23-án

A sikeres tavalyi programsorozat után az Operaház ismét ingyenes családi programokkal készül a nemzeti ünnepre. A színház minden helyszínét, köztük a hétköznapokon zárt épületrészeket is birtokba vehetik a látogatók.
 
Húszévente visszajön a múlt?

Húszévente visszajön a múlt?

A kétezres évek elején a nu-metal uralta a rockzenei slágerlistákat, aztán egy időre szinte szitokszóvá vált a műfaj neve. Most a Linkin Park, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Jövőre Bagira is kiugrik a szökőkútból

Zara Larsson, Lana Del Rey és Beton.Hofi dalai kapták a legtöbb szavazatot a margitszigeti Zenélő Szökőkút 2027-es zenei programjáról rendezett közönségszavazáson. A főváros egyik legnépszerűbb látványossága jövő tavasszal húsz új slágerrel, megújult hangzással és látványosabb vízi koreográfiákkal tér vissza.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.
Új koncertek