Az Őrölt Nők Ketrece
Egy nehéz nap éjszakája The Bits módra - beszélgetősdivel egybekötött nagyon ajánló

Egy nehéz nap éjszakája The Bits módra - beszélgetősdivel egybekötött nagyon ajánló

A Beatles örök! Még akkor is, ha manapság a fiatalok a különböző szórakozóhelyeken leginkább gépzenére ropják. Pedig sokszor a „gépzenei” dalnak igencsak híres zenekarok/előadók, még annál is híresebb művei szolgáltatnak alapot. Már csak ezért is érdemes néha az eredeti...
 
Az ajtók záródnak: Petruska a metrón

Az ajtók záródnak: Petruska a metrón

Petruska András tavasszal megjelenő első, Metropolita című albumának koncepciója szervesen kötődik a 4-es metró állomásainak hangulatához, a dalok címei is egy-egy megálló elnevezését kapták.
 
 
Tessék választani: gazdag menü a januári Orfeumban

Tessék választani: gazdag menü a januári Orfeumban

A zenei pályán már ikonoknak számító énekesek, friss hangok és különleges párosítások jellemzik az Orfeum januári koncertműsorát. Azt szokták mondani, januárban a fű sem nő (ez mondjuk igaz), de ahogy végig böngésztük, a körúti mulatóban egy egész dzsungel burjánzik.
 
Amerikai színésszel erősít a Kéknyúl

Amerikai színésszel erősít a Kéknyúl

A Premecz Mátyás által vezetett formáció The Wind Plays Me című neosoul anyagát meghatározza a zenekarhoz az első lemez után csatlakozott nagyszerű énekes, Andy Hefler.
 
Quimby és Tankcsapda után Kispál: a Budapest Voices de szeretné...

Quimby és Tankcsapda után Kispál: a Budapest Voices de szeretné...

A Tankcsapda Adjon az ég és a Quimby Autó egy szerpentinen átdolgozása után újabb dalhoz készített videót a Budapest Voices. A 13 tagú kórus a tavalyi Fishing On Orfű Kispál-napján adta elő Lovasiék De szeretnék című számát, és az ott készült felvételeket hozta nyilvánossága.
 
Mamma mia! Már most elfogytak a jegyek

Mamma mia! Már most elfogytak a jegyek

Hatalmas az érdeklődés a Mamma Mia! című musical iránt, amelyet augusztusban mutat be a Madách Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokkal közösen a Tisza-parti városban. A szervezők egy újabb előadást is a programba iktattak, így összesen hat alkalommal játsszák Szegeden a darabot.
 
 
Világhírű zenekar frontemberével áll színpadra a Peet Project

Világhírű zenekar frontemberével áll színpadra a Peet Project

Hazánk egyik legaktívabb és legizgalmasabb jazz-pop formációja, a Peet Project dupla amerikai sikerturnéja után ezúttal a hazai közönséget szeretné meglepni nemzetközi kooperációval. Peeték január 11-én az Electro Deluxe frontemberével, James Copley-val adnak közös koncertet Budapesten.
 
Már ma este adás: képernyőn az A38 koncertfilmjei

Már ma este adás: képernyőn az A38 koncertfilmjei

Bár az A38 Hajó 2014 januárjában nagyszabású felújításon esik át a révkomáromi hajógyárban, a nagyközönség a távollét sivár napjai-hetei alatt sem marad A38-as koncertek nélkül. Megújulva-átalakítva ugyanis folytatódik az A38 Hajó könnyűzenei koncertfilm-sorozata
 
Mi vár ránk 2014-ben?

Mi vár ránk 2014-ben?

Mások mellett Robbie Williams, Peter Gabriel, a Deep Purple és a Nine Inch Nails is fellép 2014-ban Magyarországon. A hazai könnyűzenei mezőnyből Koncz Zsuzsa március 14-én ad koncertet az Arénában, a Kispál és a Borz júniusban visszatér a Fishing on Orfű fesztiválon.
 
Közösen pótszilveszterezik Pély Barna és Kovács Áron

Közösen pótszilveszterezik Pély Barna és Kovács Áron

Ugyan még nem köszöntöttük az új évet, de már most a pótszilveszterre készülünk; legalábbis a két zenekar, a B the First és a KÁOSZ Központ erre hangol. Január harmadikán egy fergeteges bulira készülnek a Muzikumban, ahol igyekeznek mindenkit megtáncoltatni.
 
Random Trip to 2014: szilveszter  Fehér Balázzsal, Fábián Julival és a többiekkel

Random Trip to 2014: szilveszter Fehér Balázzsal, Fábián Julival és a többiekkel

2013 egyik legpörgősebb szilvesztere az A38 Hajón - három Random Trip koncert a koncertteremben, több mint egy tucat sztárvendéggel, továbbá a varázslatos fekvésű, dunai panorámás kiállítótermében, ahol DJ Revue nyomja finom, elegáns lounge-szettjét.
 
Jazzfesztivál szilveszterkor a BJC-ben

Jazzfesztivál szilveszterkor a BJC-ben

Két, szinte közvetlenül egymást követő, karakterében különböző, ám egyaránt izgalmas programra invitál a megújult Budapest Jazz Club.
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek