Ikercsajok a Dürerben: Tegan and Sara

Ikercsajok a Dürerben: Tegan and Sara

Kevés kúlabb család élhet Kanadában, mint Quinnék, akiknek ikerlányaikba, Teganba és Saraba külön-külön is elképesztő tehetség szorult, együtt pedig elkerülhetetlen volt, hogy meghódítsák a világot.
 
A világon először: a Mamma Mia! Magyarországra jön

A világon először: a Mamma Mia! Magyarországra jön

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy saját rendezői koncepcióval és alkotói csapattal, úgynevezett non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! című musicalt
 
 
Karel Gottot kiverik

Karel Gottot kiverik

Arany és ezüst emlékérmeket ad ki Karel Gott, a cseh könnyűzene legendás alakja jövő évi 75. születésnapja alkalmából a Cseh Pénzverde.
 
Lecsúszott zenészek

Lecsúszott zenészek

Azt kell mondanom, tényleg komoly problémák lehetnek művészkörökben, ha már az olyan, általam olyannyira tisztelt és kedvelt közismert zenészek, mint Czutor Zoltán (Belmondo) és Kovács Krisztián (Fish!) is hajléktalanként róják a főváros utcáit.
 
Fesztivállal és Nagy Feróval ünnepel az Alcohol

Fesztivállal és Nagy Feróval ünnepel az Alcohol

Idén ünnepli 10. születésnapját az Alcohol, ebből az alkalomból 10 Év Mámor címmel fesztivált rendeznek: a SOTE Klub két termében több mint 10 zenekar várja majd a bulizni vágyókat. Az esemény sztárvendég zenekara a Beatrice lesz.
 
Ma este Színház! után Ma este Koncert?

Ma este Színház! után Ma este Koncert?

A félárú last minute színházjegyeivel ismertté vált startup a főváros Rögtön jövök! mintaprojektjének keretében tartotta meg Budapest legelső pop-up színházi előadását és leplezte le a megújult arculatát a nagyközönség előtt. Ez mind nem lenne annyira érdekes a mi...
 
 
Zenét annak a gyereknek: új ifjúsági koncertsorozat a BMC-ben

Zenét annak a gyereknek: új ifjúsági koncertsorozat a BMC-ben

Nyolc koncertből álló ifjúsági zenei sorozatot indít a Budapest Music Center. Minden hónap első vasárnapjának délelőttjén várják a Játsszunk együtt! koncertekre az ifjú közönséget és a családokat.
 
Házibulizz a Wasabival!

Házibulizz a Wasabival!

Hamarosan megjelenő nagylemezét ünnepli egy exkluzív házibuli keretében barátaival a Wasabi Kht. Az akusztikus koncerttel összekötött eszem-iszomra néhány szerencsés is bejuthat, aki mostantól három héten át követi az eseményeket a zenekar Facebook oldalán.
 
Ennio Morricone kapja a legjobb filmzenéért járó díjat

Ennio Morricone kapja a legjobb filmzenéért járó díjat

Ennio Morricone turnéja február elején indul Párizsban, majd Prága, Berlin, Zürich után a budapesti megálló 2014. február 15-én lesz a Papp László Sportarénában. De előtte, még decemberben lesz egy kötelező programja: részt kell vennie a Európai Filmakadémia decemberi díjátadó...
 
Magyar zenészek Lou Reedről

Magyar zenészek Lou Reedről

A vasárnap elhunyt Lou Reed munkássága a hazai rockzenei színtérre is komoly hatással volt. Erről Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) és Menyhárt Jenő (Európa Kiadó) beszélt hétfőn az MTI-nek.
 
Beelőz a Morcheeba előzenekara: indirock utazóparadicsom

Beelőz a Morcheeba előzenekara: indirock utazóparadicsom

A közelmúltban kislemezzel debütáló Blahalouisiana decemberben a Morcheeba koncertjét vezeti elő a budapesti Petőfi Csarnokban, de ezt megelőzően is találkozhattok velük: november 1-jén, pénteken Székesfehérváron lépnek fel, méghozzá ígéretes nemzetközi körítéssel: a Petőfi...
 
Több mint fél évszázada a csúcson: Natalie Cole a MÜPÁ-ban

Több mint fél évszázada a csúcson: Natalie Cole a MÜPÁ-ban

Natalie Cole már ötévesen szerepelt édesapja, Nat „King” Cole lemezén, első fizetős énekesi munkáját 11 évesen kapta. A debütálása óta eltelt 58 évben bőven volt rá lehetősége, hogy kibújjon a híres apuka árnyékából, és "alanyi jogon" váljék ünnepelt énekesnővé....
 
Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek