#támogasdakultúrát – Légy a kultúra védangyala!
Az InterTicket a Magyar Kultúráért Alapítvány nagyszabású gyűjtésbe kezdett, mellyel azokat a művészeket és alkotó közösségeket szeretnék támogatni, akik a nehéz helyzetben is tesznek értünk: élő közvetítéseket tartanak, felolvasásokkal színesítik az irodalom órákat,...Sajnos megvan a vírus első magyar zenész áldozata
52 éves korában, hetekig tartó kórházi küzdelem után elhunyt az Eleven híd rockegyüttes (alapítva: 2013.) basszusgitárosa: Bökönyi László. A hírt és a zenész megbetegedésének történetét volt felesége osztotta meg a közösségi oldalon.Online Európa-nap – reggeli tornával és Caramel-koncerttel
Idén is lesz Európa-Nap. Igaz, csak online formában, viszont a menüben koncertezőként megjelent Szalóki Ági és Caramel neve. Mondjuk arra nem tértek ki, hogy streamelt vagy korábban rögzített verzióról van szó.47 éves brit rapper életét vette el a koronavírus
Mindössze 47 év adatott meg a földi létből a Mercury-díjra jelölt brit rapper, Ty számára, aki április eleje óta volt kórházban – adta hírül az MTI.A Besh o droM a csúcson!
Talán jelent némi vigaszt a koncerttelen időkben a zenekar számára, hogy bekerült a világ legrangosabb nemzetközi világzenei listája, a World Music Charts Europe (WMCE) májusi kiadásának élmezőnyébe a jubileumi lemezük.FEZEN Klasszik: a különbözetet leihatod a büfében!
Bár az idei hagyományos FEZEN fesztiváltól is könnyes búcsút kellett vennünk, a szervezők ígéretéhez híven, szeptemberben jönnek egy 3 napos mini változattal: csak hazai fellépőkkel!Lovasi beszólt Majkának – és kimondott valamit, amiről mindenki hallgat
Kezdjük azt gondolni, hogy az Artisjus-pénzosztás, tágabban véve az egész vírusügy bizonyos szempontból járt némi haszonnal, és itt nem a kiosztott forintokra gondolunk: azon felül, hogy ki sértődik meg kire és ki szól be kinek, kimondatnak olyan dolgok, amikről békeidőben mélyen...Négy év szünet után új albummal jelentkezik Lady Gaga
Nem csak itthon zajlik a zenei élet a karantén alatt, de a külföldi sztárok is szorgoskodnak a háttérben. A színésznőként is helytálló Lady Gaga új albuma például május 29-én válik hivatalosan nyilvánossá – adta hírül az MTI.Ötmillió forintot gyűjtöttek össze a magyar dj-k!
Ötmillió forintot gyűjtött össze tizenkét hazai élvonalbeli dj a zeneipar bevétel nélkül maradt háttéremberei számára. A pénzhez a Fábián Juli Alapítványon keresztül juthatnak hozzá a rászorulók.Zárva maradnak a koncerttermek Franciaországban
Ha már a le Monde-ot emlegettük, francia illetőségű hír, hogy Emmanuel Macron szerdán bejelentette a koronavírus-járvány által súlyosan sújtott kulturális szektort támogató első állami intézkedéseket.Madonna és Sting is nemet mond a vírus előtti életünkhöz való visszatérésre
Kétszáz világhírűművész és tudományos szakember – többi között Madonna, Robert de Niro, Isabelle Adjani,Yann Arthus-Bertrand és Tarr Béla – nemet mond "a visszatérésre a normalitásba" a koronavírus-járvány után. A Le Monde című francia napilapban szerdán közzétett...Egyetlen kivétellel minden fellépőt átmentett 2021-re az AlteRába
A sok nyár végi halasztás mellett vannak olyan fesztiválok, amik végül úgy döntenek: jövőre sokkal nagyobb biztonságban vannak ők is és a látogatóik is. Idén Körmenden sem lesz buli.








































