Az Őrölt Nők Ketrece
Több mint fél évszázada a csúcson: Natalie Cole a MÜPÁ-ban

Több mint fél évszázada a csúcson: Natalie Cole a MÜPÁ-ban

Natalie Cole már ötévesen szerepelt édesapja, Nat „King” Cole lemezén, első fizetős énekesi munkáját 11 évesen kapta. A debütálása óta eltelt 58 évben bőven volt rá lehetősége, hogy kibújjon a híres apuka árnyékából, és "alanyi jogon" váljék ünnepelt énekesnővé....
 
Dolgozik a  fűrész: kortárs zene a Hajón

Dolgozik a fűrész: kortárs zene a Hajón

A Zenélő fűrész az A38 Hajó frissen indult komolyzenei sorozata, melynek célkitűzése, hogy bemutassa a hazai kortárs zene fiatal és középgenerációját
 
 
Fekete kanapét kért a Nickelback

Fekete kanapét kért a Nickelback

Az őszi nagy sztárjárásban Bruno Mars után rögtön a kanadai Nickelback érkezik Budapestre november 8-án. A turné csak a napokban kezdődik, azonban már kiszivárogtak információk a várható produkcióról.
 
Barátok közt: Tátrai-összes a Symában

Barátok közt: Tátrai-összes a Symában

2013. december 5. Az ország egyik legismertebb és egyben legelismertebb gitárosa, Tátrai Tibor ezen a napon hatvanegy éves és nyolc hónapos lesz. Ez a tény nem szokott kiváltója lenni nagy koncerteknek, de hát Tibusz sosem arról volt híres, hogy nagyon ragaszkodna a bevett szokásokhoz. Akkor...
 
Fürge ujjak: elkészült a 30Y remixalbuma

Fürge ujjak: elkészült a 30Y remixalbuma

Elkészült a 30Y zenekar Y-Triász RMX című remixalbuma, amelynek számai az együttes, a Hortobágyi Nemzeti Park, valamint a Fürge Diák Iskolaszövetkezet idén tavasszal kiírt közös pályázatára születtek. Reméljük, a számok jobbak, mint az album címe, ami olyan, mintha egy új...
 
8 óra csapatépítés:  titkolózik a Beatrice

8 óra csapatépítés: titkolózik a Beatrice

A múlt hétvégén Miskolcon és Debrecenben koncertezett az együttes, két fellépés között viszont nem utaztak haza, hanem a laza csapatépítésnek, közös ötletelésnek szentelték az időt. Arról nem érkezett hír, mit is jelent pontosan a "laza"...
 
 
Az új brit popdíva is fellép az Eletronic Beatsen

Az új brit popdíva is fellép az Eletronic Beatsen

A nemzetközi elektronikus tánczenei színtér legizgalmasabb előadói lépnek fel az Electronic Beats nemzetközi zenei fesztiválsorozat budapesti koncertjein: október 25-én a Millenáris Teátrum színpadán élő műsorral jelentkezik az idén a világ slágerlistáira is feljutó új brit...
 
Közeledik Bruno Mars: kulisszatitkok

Közeledik Bruno Mars: kulisszatitkok

Nincsenek különleges, netán extrém kérései az énekesnek, de ez a puritánság viszont nem jellemző a koncertre, az eddigi helyszíneken megjelent kritikák alapján jelenleg ez a show az egyik legjobb és leglátványosabb előadás a világon.
 
Összeállt a YouTube Music Awards jelöltlistája

Összeállt a YouTube Music Awards jelöltlistája

A Social Daily értesülése szerint tegnap kihirdették a YouTube Music Awards jelöltjeit: hat különböző kategóriában lehet szavazni a kedvenc előadókra.
 
Bál van az Operaházban: nyílt nap 23-án

Bál van az Operaházban: nyílt nap 23-án

A sikeres tavalyi programsorozat után az Operaház ismét ingyenes családi programokkal készül a nemzeti ünnepre. A színház minden helyszínét, köztük a hétköznapokon zárt épületrészeket is birtokba vehetik a látogatók.
 
Becsajozott a Compact Disco

Becsajozott a Compact Disco

Nem mondható megszokottnak, hogy egy férfi tagokból álló zenekar női zenészekkel erősítsen a koncertműsorukra. Éppen ezt kihasználva döntött úgy a csapat, hogy a gitáros szerepre is egy női muzsikust keresnek, tavasztól már egy másik hölgy erősítette a ritmusszekciót.
 
HBD: Trafó 15

HBD: Trafó 15

Megalapításának 15. évfordulóját ünnepli a Trafó – Kortárs Művészetek Háza, amely az eseményre születésnapi programsorozattal készül. A holnapi (10.22.) rendezvényen az elmúlt időszak fellépőit, ezáltal színházi, zenei, cirkuszi és táncprodukciókat láthat a közönség.
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek