Irodalmi  és civilprogramok a KÖRF-ön

Irodalmi és civilprogramok a KÖRF-ön

A tavalyi KÖRF óta számos helyi civil és kulturális egyesület csatlakozott a kezdeményezéshez, amely egy fiatal közönség számára kínál kikapcsolódási lehetőséget – minden tekintetben „tiszta'” és felelős keretek között.
 
Becsúszó szereléssel a VOLT-ra

Becsúszó szereléssel a VOLT-ra

Idén minden korábbinál több világsztár érkezik a jubileumi VOLT Fesztiválra, ráadásul a 200 hazai zenekart és DJ-t felvonultató programban három exkluzív koncert is helyet kapott: Ákos egyéves koncertszünet után a VOLTon mutatja be új programját, sok év után itt lép fel először...
 
 
Tonga fiai a Babel Soundon

Tonga fiai a Babel Soundon

A Mokoomba zenekar tagjai a Zimbabwei Köztársaság és Zambia határán születtek, ahol a Zambezi folyó a legendás Viktória-vízesésbe torkollik. A tonga nép gyermekeiként nőttek fel, akik népük kultúrájának hatásaiból táplálkozva alakították ki sajátos zenei világukat. Az énekes...
 
Képaláírások helyett (Pafe 2012)

Képaláírások helyett (Pafe 2012)

Egy sokat tapasztalt művésznő egyszer azt nyilatkozta: az igazán furfangos nő úgy öltözködik fel, hogy legyen rajta valami aprócska hiba... Mert a tökéletest lehet tisztelni, lehet irigyelni, de szeretni sosem. Hát, az idei Pafe elszabadult hajtincse az első nap volt, de erről már...
 
Az Európa Kiadó-játék válaszai

Az Európa Kiadó-játék válaszai

Az Európa Kiadó-játék kérdései a páros meghívóért: Világveleje Nyár 2012! A nyerteseket e-mailben értesítjük! Egy héten keresztül minden nap feltettünk egy kérdést, vastag betűvel jelöljük a megoldást:
 
Marcus Miller koncertbeszámoló (2012. május 23. Aréna)

Marcus Miller koncertbeszámoló (2012. május 23. Aréna)

Marcus Miller a fúziós jazz egyik legnagyobb egyénisége, így nem meglepő, hogy koncertjét a magyar zenei élet elitje is meglátogatta. Ez a stílus nem annyira populáris, mint a könnyűzene más előadói, de rajongói egész életen keresztül kitartanak mellette.
 
 
PAFE 1. nap: Noé zárkája

PAFE 1. nap: Noé zárkája

Mindenkit, aki május 24-én este a PAFE területén tartózkodott, ezennel HŐSSÉ nyilvánítok.
 
Yonderboi: három a koncert

Yonderboi: három a koncert

Mindössze három fesztiválon lesz idén nyáron látható és hallható az "Év hazai elektromos zenei produkciója" díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. A világon a legismertebb és legkedveltebb hazai elektronikus zenei előadó nem tervez további fellépéseket idén.
 
Jön, jön, jön: Sting az Arénában!

Jön, jön, jön: Sting az Arénában!

Alig pár hét, és Gordon Matthew Thomas Sumner ismét Magyarországra jön! Hogy ez így nem mond nekünk semmit? Ez csak azért lehet, mert az említett hosszúnevű urat világszerte STING-ként ismerik. Ő pedig visszatért basszusgitárjához, és a nagyzenekari kíséretet korábbi rockos...
 
Nyerj jegyet a Pannónia Fesztiválra!

Nyerj jegyet a Pannónia Fesztiválra!

Lezárult a Pannónia Fesztivál nyereményjátékunk! A nyerteseket e-mailben értesítettük, gratulálunk!

Hamarosan újabb játékokkal jelentkezünk!

 
Gáspár Laci újra találkozhat Marcus Millerrel!

Gáspár Laci újra találkozhat Marcus Millerrel!

Gáspár Laci tizenévesen hallott egy felvételt, ahol olyan zene szólt, és egy olyan basszusgitáros játszott, ami örök életére meghatározta a sorsát. Mint azt később megtudta, ez nem más volt, mint Marcus Miller. Ettől kezdve nem akart más lenni, csak basszusgitáros. Gyűjtögette Marcus...
 
Cirque Du Soleil: Alegria (beszámoló)

Cirque Du Soleil: Alegria (beszámoló)

A hagyományos cirkuszi előadásoknak vége, és az a színvonal, melyet a Cirque De Soleil társulata képvisel, tovább már nem fokozható. Ez volt a legjobb, legszebb és legprofibb előadás melyet életemben valaha is láttam.
 
Itt van május elseje: hivatalosan is megnyílnak a teraszok a Hajón

Itt van május elseje: hivatalosan is megnyílnak a...

Május elsején hivatalosan is megnyílnak a teraszok a Hajón. Májustól szeptember végéig, keddtől szombatig minden este más és más elektronikus...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

A Rubik-kocka most egy londoni zenekar kezében bukkant fel

A londoni 1000 Rabbits új kislemeze, a „Rubik’s Cube” nemcsak egy lendületes art-pop dal, hanem egy világhírű magyar találmányra is reflektál: a Rubik-kocka évtizedek óta a kreativitás, a káosz és a rend szimbóluma a popkultúrában.

Nem semmi a STRAND Fesztivál nulladik napja

Combos line-uppal kezd a STRAND: a nulladik nap fellépősora nemcsak bemelegítés, hanem önálló minifesztivál, ahol a nemzetközi elektronikus nevek, a hazai közönségkedvencek és a ’90-es évek retró hulláma egyszerre érkezik meg Zamárdiba.
Új koncertek