Egy III./II-es akta szerint a magyar maffia ölte meg Barta Tamást

Simon volt az ész, Szendrő az ököl: a Los Angeles-i magyar maffia ölhette meg Barta Tamást

Megdöbbentő információ került elő a napokban Barta Tamásról és a magyar maffiáról a Belügyminisztérium III/II-5C. alosztályának egyik jelentéséből a dokumentumfilmes kutatómunka során.
 
Ki a Kiirály? Megvan a főszereplő a készülő Zámbó Jimmy-sorozatban

Ki a Király? Megvan a főszereplője a készülő Zámbó Jimmy-sorozatnak

Már folyik az RTL Klub tízrészes produkciójának, A Királynak a forgatása. A sorozat 10 epizódban meséli majd el Zámbó Jimmy életét.
 
 
Digitálisan felújítva kerül a mozikba a Kopaszkutya

Digitálisan felújítva kerül a mozikba a Kopaszkutya

Február 10-től rövid időre visszatér a mozivásznakra Szomjas György zenés kultuszfilmje, a Földes László Hobo, Schuster Lóránt, Deák Bill Gyula és Póka Egon főszereplésével 1981-ben bemutatott Kopaszkutya.
 
Döntött a Kúria a Barta-film ügyében

Döntött a Kúria a Barta Tamásról készült film ügyében

Több pert is indított a zenés dokumentumfilm készítői ellen Fekete Barna (amerikai nevén Bernard Barna Fekete), aki a film egyik mellékszereplője, továbbá Barta Tamás (LGT) egykori barátja és üzlettársa, valamint – saját elmondása szerint – a gyilkossági nyomozás gyanúsítottja.
 
Február 1-ig vetítik a Queen legendás budapesti koncertfimjét

A többi már történelem... – Február 1-ig vetítik a Queen legendás budapesti koncertfimjét

A MOM Park megújult mozijában február 1-ig minden este vetítik a Queen legendás, 1986-os budapesti koncertjéről készült filmet.
 
Daniel Radcliffe formálja meg az ötszörös Grammy-díjas Weird Al Yankovic figuráját egy új filmben

Michael Jackson rajongott érte, Kurt Cobain zseninek tartotta, Daniel Radcliffe megformálja: film készül Weird Al Yankovicról

Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmek egykori sztárja alakítja egy készülő életrajzi filmben a humoros szerzeményeiről, zenei paródiáiról híres Weird Al Yankovicot. A Grammy-díjas zenészről a Roku streamingszolgáltó rendelte meg a filmet, amely a vállalkozás első saját gyártású...
 
 
Csak egyetlen napon látható világszerte a Gorillaz koncertfilmje

Csak egyetlen napon látható világszerte a Gorillaz koncertfilmje

A Song Machine Live From Kong címmel érkező, több mint két és fél órás koncertfilmet Magyarországon csak a Cinema MOM és a Pólus Mozi vetíti.
 
Sose halunk meg, a Csinibaba – vasárnap estig ingyen filmek a Filmión

Sose halunk meg, Csinibaba – vasárnap estig ingyen filmek a Filmión

A platform egyéves születésnapja alkalmából vasárnap estig ingyenesen megnézhető három kiemelkedő sikerű magyar vígjáték a Filmión, a Nemzeti Filmintézet egy éve indított online streaming platformján.
 
Mucsi Zoltán és a Szabó Simon a forgatáson (fotó: Chripkó Lili)

Mi történt a 12.c osztállyal? Generációs film sok bulival és zenével

Egy londoni nappal nemrégiben fejeződött be a FOMO forgatókönyvírója, Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje, az Együtt kezdtük forgatása
 
A Grateful Dead tagjai áldásukat adták Scorsese zenés életrajzi filmjére

A Grateful Dead tagjai áldásukat adták Scorsese zenés életrajzi filmjére

Martin Scorsese már több fontos zenei dokumentumfilmet forgatott: 1970-ben a Woodstock, 1978-ban Az utolsó valcer, 2011-ben George Harrison: Élet az anyagi világban és 2019-ben a Rolling Thunder Revue: A Bob Dylan Story című produkciókat.
 
Ma kerül a magyar mozikba a Tina Turnerről készült dokumentumfilm

Ma kerül a magyar mozikba a Tina Turnerről készült dokumentumfilm

Személyes hangvételű dokumentumfilm készült Tina Turnerről. Az aktív koncertezéstől néhány évvel ezelőtt visszavonult énekes, a rockzene királynője a Tina című alkotással búcsúzik rajongóitól. Az idei Berlinalén debütált film csütörtöktől látható a magyarországi mozikban.
 
Taaake Ooon Meee... – dúdolod? Most meg is nézheted!

Taaake Ooon Meee... – dúdolod? Most meg is nézheted!

Zenés dokumentumfilm készült a világhírű norvég poptrióról, az A-háról. A nyolcvanas évek közepén a Take On Me című dallal berobbant formáció pályafutását bemutató alkotás csütörtöktől látható a hazai mozikban.
 
Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek