#SongsforUkraine: Segélyakciót indít az Artisjus

#SongsforUkraine: Segélyakciót indít az Artisjus

A kezdeményezés keretében arra kérik a rádiós-televíziós szerkesztőket és más zeneszolgáltatókat, hogy válogassanak be ukrán dalokat a csatornáik zenei kínálatába.
 
 Music Saves Ukraine: remény és segítség a magyar zenészektől

Music Saves Ukraine: a magyar támogató koncertek egy helyen!

A Music Hungary Szövetség – mint mindannyian – megrendülten követi az ukrán eseményeket, és úgy érzi, ebben a helyzetben segítenie kell a bajba jutottakon, legyen szó akár az ott maradtakról, akár azokról, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják otthonaikat.
 
 
A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket

A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket

Reméljük, mire eljön a fesztivál ideje, elhallgatnak a fegyverek. Valójában minden reggel azzal a reménnyel kelünk fel, hogy vége a háborúnak. De ha imáink meg is hallgattatnak, és például holnap vége a rémálomnak, teendő és segíteni való akkor is akad majd bőven.
 
Road, Down for Whatever, Juhász Marci: Március 20-án jótékonysági koncert lesz a Barba Negrában

Road, Down for Whatever, Juhász Marci – Március 20-án jótékonysági koncert lesz a Barba Negrában

Az immáron telt házas Road-koncert másnapján, március 20-án a Road, a Down for Whatever, Juhász Marci és a Barba Negra közös szervezésben jótékonysági koncert lesz a Neumann János utcai rockzenei bázison.
 
RockMobil – így jótékonykodik a Tankcsapda

RockMobil – így jótékonykodik a Tankcsapda

Ez itt a reklám helye lesz, normál esetben nem közölnénk a hírt, bármennyire is tiszteljük a benne szereplő zenekarokat – de mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy napjainkat és a mögöttünk levő két évet a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetnénk normálisnak.
 
Adománygyűjtő gálát szervez a Fábián Juli Alapítvány a zeneiparban dolgozók megsegítésére

Adománygyűjtő gálát szervez a Fábián Juli Emlékalapítvány a zeneiparban dolgozók megsegítésére

A “MagNet Fény Ünnepe” című adománygyűjtő gála december 18-án szombaton lesz a Magnet Házban.
 
 
Vasárnap este a NEMADOMFEL Együttes Karácsonyi Nagykoncertje lesz az Akváriumban

Vasárnap este a NEMADOMFEL Együttes Karácsonyi Nagykoncertje lesz az Akváriumban

A NAF 2021. december 12-én ismét szeretné megtölteni az Akvárium Klub nézőterét – fergeteges hangulattal, jókedvvel, igényes zenei produkciókkal.
 
Miért kék a mézeskalács?

Miért kék a mézeskalács?

Kérdezzétek meg Molnár Ferenc Carameltől! De mi is elmondhatjuk, hogy a mézeskalácsok azért kékek, mert ez a szín az autizmus szimbóluma.
 
Gazdárqa váró négylábúak a Budapest Park karácsonyi jótékonysági kisfilmjében

Megvesznek a zenéért a Park karácsonyi kisfilmjében szereplő kutyák

A tavalyi viszontagságos évet egy szívbemarkoló kisfilmmel zárták, amiben a Park karbantartója emlékezett vissza azokra az időkre, amikor élettel, vidámsággal és bulizó fiatalokkal telt meg a helyszín. Szerencsére az ő álma már valóra vált, hiszen a jubileumát ünneplő...
 
Beethoven-projekt 2.0: A Danubia zenekar ismét siketeknek és hallássérülteknek zenél

Beethoven-projekt 2.0: A Danubia zenekar ismét siketeknek és hallássérülteknek zenél

A Danubia Zenekar számos társadalmi szerepvállalása közül is kiemelkedő a 2020-ban elindított Beethoven-projekt, amelynek során Hámori Máté karmester – a program ötletgazdája – kalauzolja a hangok és az alkotói folyamat rejtelmeibe a hallgatóságot, a szöveges részek megértését...
 
Lezárások, járatváltozások az MTV EMA miatt

Lezárások, járatváltozások az MTV EMA miatt

Szombaton a Hősök terén, illetve vasárnap a Papp László Sportarénában tartják az MTVA EMA rendezvény záróeseményeit – a rendezvények nem hagyják érintetlenül a főváros közlekedését
 
Szigetváry Zsolt fotóján a fesztiválon fellépő Csík Zenekar Karácsony Jánossal

A Borfesztivál árverése rekordot – és új mentőautót hozott

Hatalmas sikerrel, rekordbevétellel zárult a Budapest Borfesztivál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jótékonysági Borárverése: a 39 árverési tétel, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat saját borai összesen 12.880.000 forintért keltek el.
 
Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek