Fotó: David Le Grand

Agglomerációs folkpop az A38 Orrában

A "Péter és Pál" két tagja, Szacsvay Gergely és Tóth Attila a Meztelen Diplomatákból lehetnek ismerősek. Bár Gergő már nem vesz részt a zenekar életében, a közös zenélés a duóban megmaradt.
 
A kivetítőn az első önálló domainnév alatt létrehozott magyar előadóművészi honlap

Ma 27 éve volt az első nagyszabású élő internetes koncertközvetítés Magyarországon

Öt év kihagyás után "Bál az Interneten" címmel adott koncertet a KFT együttes a Budapest Sportcsarnokban 1996. október 12-én.
 
 
A Sunshine Day nem az Osibisa életében – koncertbeszámoló

Így került a popcsizma a jazzrock asztalára – koncertbeszámoló

Az Osibisa és a Colosseum együttes párosítása látszólag popcsizma a fajsúlyos jazzrock asztalon, mert vajon hogyan vethető egybe a szinte diszkós Sunshine Day a Valentine Suittel? – írtam a Koncert.hu-ra az esemény ajánlásakor.
 
Itt a soha vissza nem térő lehetőség!

Itt a soha vissza nem térő lehetőség!

Október 14-én este hétkor az ARSO-székházban a kortárs zene kerül tehát terítékre. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2023/24-es kortárs zenei évadának első interaktív koncertjén a magyar zeneszerzés három különböző generációjával ismerkedhet meg közönség.
 
Fotó: Moose / pexels.com

Megvan az Artisjus-kísérlet végeredménye: nem igazán tudjuk megkülönböztetni egymástól az ember és a gép által írt dalokat

Bár a 100 százalékban MI által írt dalt többen beazonosították, a részben és teljesen emberi alkotásokat már alig tudták megkülönböztetni egymástól: csak minden harmadik tippelő jött rá, melyik az emberi szerzemény, míg az MI-ember koprodukciót a legtöbben teljesen emberinek...
 
Ezek a zenekarok jutottak be a Hangfoglaló induló zenekari meghallgatására

Ezek a zenekarok jutottak be a Hangfoglaló induló zenekari meghallgatására

A Hangfoglaló Program minden évben élőben meghallgat együtteseket, és az alapján dönt a támogatásukról. Idén tizenöt formáció fog 2,5 és 4 millió forint közötti összeget kapni.
 
 
Magyar találmányok, amelyek nélkül a zene sem lenne ennyire gazdag

Magyar találmányok, amelyek nélkül a zene sem lenne ennyire gazdag

Mi, magyarok nemcsak világhírű zeneszerzőket (Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Ligeti György), előadókat (Szabó Gábor, Tommy Vig, Lukács Gyöngyi) adtunk a világnak, hanem számtalan olyan találmányt is, amelyek a zenei művek megalkotása vagy éppen a zenehallgatás terén...
 
Fotó: ThisIsEngineering/Pexels

Központban a mesterséges intelligencia az ADE PRO-n

A legtrendibb téma 2023-ban a mesterséges intelligencia. Nemrég az Artisjus indított kísérletet, hogy meg tudjuk-e még különböztetni a mesterséges intelligencia és az igazi dalszerzők által írt dalokat (link a cikk végén). Most pedig az október 18. és 23. között megrendezésre...
 
Illusztráció: Forbes.com

Felismernél egy mesterséges intelligencia által írt dal?

Vajon még képesek vagyunk megkülönböztetni a mesterséges intelligencia és az igazi dalszerzők által írt dalokat? Erre a kérdésre keresi a választ az Artisjus kísérlete, melyben bárki részt vehet október 8-ig – a Dalszerzők napjáig – a kösziadalt.hu oldalon.
 
A fotó illusztráció: Hangár Könnyűzenei Központ

Közös zenélésre várnak mindenkit pénteken Veszprémben

A Hangjáték elnevezésű zenei program küldetése, hogy minél többen éljék át a zene adta örömöt. A zene világnapja alkalmából lesz népdaléneklés és a hangszeres zenével is ismerkedhetnek a látogatók
 
20 éves a Chameleon Jazz Band

20 éves a Chameleon Jazz Band

A Chameleon Jazz Band a MOM Kulturális Központban tartja 20 éves jubileumi koncert 2023. november 23-án. A jegyeket csatoltuk!
 
Handpan és hegedű a gyenesdiási dolomitbányában

Handpan és hegedű a gyenesdiási dolomitbányában

A "Természetre hangolva" sorozatról már írtunk (link a cikk végén), a koncertek során könnyűzenei formációk szólaltak meg a Veszprém-Bakony-Balaton régió ikonikus természeti helyszínein.
 
Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek