Jövő hétfőtől Angliában nem tartózkodhat együtt hatnál több ember
Hat főben korlátozza a jövő héttől Angliában a brit kormány azoknak a számát, akik épületekben és szabadtéren összegyűlhetnek, miután az utóbbi napokban jelentősen emelkedett az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma.Három felvonásban tér vissza Ákos a színpadra
Ákos májusban úgy döntött, tekintettel arra, hogy idén több, utólag törölt vagy halasztott fesztiválon is megjelent volna az Idősziget turné keretében, nincs értelme bevenni a megmaradt rendezvényeket, s a fellépéseket egytől egyig törölték. De most visszatér!49 éves korában koronavírusban meghalt a Temptations zenekar egykori énekese
Bruce Williamson vasárnap Las Vegas-i otthonában halt meg a koronavírus szövődményei következtében.Abba kellene hagyni a bulizást – megint jön a #maradjotthon?
Merkely Béla visszahozná a vásárlási idősávot és betiltaná az éjszakai bulikat.Viccelni manapság ritkán van kedve a zenekarnak...
Ezt eddig gyakorlatilag minden zenekarról leírhattuk volna, most éppen a Rómeó Vérzik új klipjével kapcsolatban olvastuk a menedzsment által kiadott közleményben.Tényleg minden férj utál bevásárolni?
Az Alma Együttes énekese szerint igen – Buda Gábor meg is énekelte a nagybevásárlás kalandjait. Nem minden hátsó szándék vagy szél nélkül: a helyszín finanszírozta a klipet, tehát valójában egy reklámspot. Amivel nincs semmi baj, úgyis rájár a rúd a zenészekre, csak talán...The Show Must Go On – A Queen összerakott egy koncertlemezt Adam Lamberttel
A Live Around The World október 2-án jelenik meg CD-n, DVD-n, Blu ray-en és bakeliten.Hibrid fesztiválra készül a Womex
A minden évben más városban megrendezett WOMEX második alkalommal jön Budapestre: a világzene legnagyobb showcase-fesztiválja 2020. október 21. és 25. között lesz. Így szólt a legelső hírünk június elején az eseményről, akkor még azt hittük, őszre elfelejtjük ezt az egészet...Emlékeztek a Kisváros sorozat zenekarára?
Ehhez persze az is kell, hogy magára a sorozatra – ne keverjük össze az Angyalbőrben szériával! – emlékezzen valaki, ami 1993-tól 2001-ig ment e tévében, és műfaját tekintve bűnügyi filmvígjáték-dráma volt, és ezzel szerintünk mindent elmondtunk :) Aki élt és mozgott, szerepelt...Mindenki ugyanakkora állat – Tényleg van olyan zenekar, hogy IMRE FIA IMRE
Annyira, hogy noha nem hozták el a pálmát, de az első klippes nótájukat tavaly beválogatták a Magyar Klipszemlébe.Magyar látványtervező dolgozott a kaliforniai zenekar klipjén
A Hello Forever februárban jelentette meg debüt albumát, ami október 2-án majd CD-n és vinylen is testet öltA magyar közönség számára a csapat új klipes dala azért lehet izgalmas, mert az "Everything Is So Hard" videóján egy magyar-amerikai látványtervező, Szabó Réka Vivien dolgozott.Voices of Budapest: minikoncertek városszerte
Voices of Budapest címmel új zenei eseménysorozat indul a főváros közterein, az ősz első öt szombatján október 3-ig különböző helyszíneken tartanak ingyenes fellépéseket.





































