Menopauza

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól látszik: 2026 nyarán sem fogunk unatkozni. Sőt, ha beigazolódnak a hírek, és a Park lesz a remélhetőleg megvalósuló 2026-os Sziget egyik kiemelt partnere, akkor még inkább izgalmas nyár elé nézünk. Ennek egyik első bizonyítéka: Moby 2026. augusztus 1-jén a Budapest Park színpadára lép.

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval
Önálló koncerttel tér vissza Budapestre a Papa Roach

Önálló koncerttel tér vissza Budapestre a Papa Roach

A Papa Roach legutóbb idén nyáron, a Szigeten adott emlékezetes koncertet, most pedig – hat évvel aréna-showjuk után – ismét önálló bulival érkeznek Budapestre. Előttük a Trivium játszik, akik 2023-ban jártak utoljára hazánkban.
 
Fiam, maga kifogta a Budapest Parkot: összeáll a HS7

Fiam, maga kifogta a Budapest Parkot: összeáll a HS7

Sohase mondd, hogy vége... 2015-ben – 20 év után – búcsúzott el a zenekar azzal, hogy "beszüntetik" a HS7 működését. Meg azzal, hogy mindet eljátszottak, amit lehetett. valami azért maradhatott – vagy újratermelődött – mára, mert 2026. augusztus 8-án ismét színpadra lép a...
 
 
Fotó: Soós Bertalan

Minden héten Jégdiszkó – mindjárt nyit a KoriPark!

Minden eddiginél nagyobb alapterületű korcsolyapályával várja a téli hangulat szerelmeseit a Budapest Park.
 
Brian Hugh Warner kilenc év után visszatér Budapestre

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán...
 
Last minute koncerthír: szombaton berobban Budapestre a Parkway Drive

Last minute koncerthír: szombaton berobban Budapestre a Parkway Drive

Húsz év, megannyi tűzcsóva és egy zenekar, amely ma is úgy csap le, mintha most született volna: a Parkway Drive november 8-án az MVM Dome-ba érkezik, hogy a budapesti közönséggel ünnepelje fennállásának két évtizedét
 
Fotó: IDLES/FB

Van, aki zenél, és van, aki beleáll a világba – IDLES a Budapest Parkban

A brit poszt-punk brigád nem ismer se kíméletet, se finomkodást: dalaikban nyers erő, empátia és társadalmi érzékenység feszül egymásnak. Július 8-án a Budapest Parkban is megtapasztalhatjuk, hogyan válik a düh felszabadulássá, a zaj pedig katarzissá.
 
 
Félárú diákjegy is lesz az immáron újra magyar kézbe került Sziget fesztiválon

Félárú diákjegy is lesz az immáron újra magyar kézbe került Sziget fesztiválon

A fesztivál alapítója, Gerendai Károly visszatér stratégiai vezetőként, és újra magyar kézbe kerül Európa egyik legnagyobb rendezvénye. A 2026-os dátum már biztos, az új éra pedig nemcsak a tulajdonosváltásról, hanem a Sziget eredeti szellemiségének megerősítéséről is szól.
 
A 2017-es Sziget legkedvesebb rocksztárja visszatér Budapestre

A 2017-es Sziget legkedvesebb rocksztárja visszatér Budapestre

Mac DeMarco a mindig laza és barátságos antipopsztár, aki általa csak jizz-jazznek nevezett lo-fi zenéjével vette le a lábáról mind a zenerajongókat, mind a kritikusokat. Nálunk utoljára 2017-ben járt a Sziget Fesztiválon, most azonban eddigi legnagyobb magyarországi önálló koncertjére...
 
Öt érv, amiért az A Perfect Circle budapesti koncertje kultikus eseménynek számít

Öt dolog, ami miatt az A Perfect Circle budapesti koncertje kultikus eseménynek számít

Negyedszázadot kellett várni rá, de végre megtörténik: 2025. június 15-én a Budapest Parkban először lép fel Magyarországon az A Perfect Circle. A zenekar ritkán ad koncertet, Európában pedig utoljára hét éve turnéztak – így a mostani fellépés a hazai rajongók számára...
 
Fotó: sinco

A rendszerváltás korszakának zenéi – CSINIBABA TÁNCDALFESZTIVÁL 2026

Három nagysikerű műsor után 2026. május 28-án egy teljesen új korszakot dolgoz fel a Katona József Színház és a Budapest Park nagysikerű közös műsora, ráadásul nem is akárhogyan! Három közel telt házas est után a Csinibaba Táncdalfesztivál új fejezetet nyit: jövőre a ’80-as...
 
Fotó: Budapest Park

Az idei utolsó beszámolónk a Budapest Parkból: SUPERALBUM

A Budapest Park idei utolsó hétvégéje egyszerre szólt a közösségről, az összefogásról és a búcsúról. A magyar könnyűzene szereplői együtt zárták le a szezont, megmutatva, hogy a színpad mögött is egyetlen történet szövődik: a zenéé.
 
Fotók: Nagy Márton, Budapest Park

A szemünk megőriz majd – mi is elbúcsúztattuk a Margaret Islandet

Nehéz bármit is írni egy olyan együttes búcsúzásáról, amelynek zenéje, személyisége és energiája a kezdetektől fogva sok mindent megmozgatott bennünk. A Margaret Island azonban 11 év után elbúcsúzott tőlünk a Budapest Parkban – nem is akárhogyan.
 
15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek