Menopauza
Caramel egy karácsonyi témájú fotózáson vesz részt egy budapesti fotóstúdióban, ahol interjút is adott a Magyar Távirati Irodának. MTI Fotó: Mohai Balázs

Caramel lemezborítóját Tarján Zsófi, a Honeybeast énekese tervezte

Hetedik stúdiólemezét stílszerűen 7 címmel készítette el Molnár Ferenc Caramel. A népszerű énekes, dalszerző július 28-án pénteken a Budapest Parkban mutatja be friss anyagát a közönségnek.
 
Rockfesztivál Budapest a Kincsem parkban

Rockfesztivál Budapest a Kincsem parkban

Szokatlan helyszínen, a Kincsem Parkban rendezik a Rockfesztivál Budapestet, amelyet első ízben tartanak meg szeptember 8-án és 9-én. A fellépők között lesz mások mellett a Karthago, a Skorpió, a P. Mobil, a Piramis és a Beatrice.
 
 
Ne reménykedjetek,  a koncerten lesz rajtuk ruha :)

Majdnemklip a Carbonfoolstól a Track-es koncert elé

Egy akusztikus felvétellel hangol a The Carbonfools az augusztus 5.-i budapesti koncertjére. A videóban szereplő Silent Heart című dalt a Barba Negra Trackben is hallhatjuk a csapattól.
 
Már 31 éve????

Már 31 éve????

31 évvel ezelőtt, 1986. július 27.–én lépett fel Budapesten a Népstadionban 76 ezer fős közönség előtt a legendás Queen együttes. Ezen a koncerten viselte Mercury azt a hermelinpalástot, ami a királyi koronával együtt a jelképévé vált, és a budapesti show után a Queen eredeti...
 
 Egy Veréb már tizedszerre csinál nyarat Csornán

Egy Veréb már tizedszerre csinál nyarat Csornán

Ma indul útjára, és három napon keresztül várja a kikapcsolódni vágyó fiatalokat az idén 10. alkalommal megrendezendő csornai Veréb Fesztivál. Kemping, kis vegyesbolt, koncertek, játékos programok – és ingyen fürdő is szerepel a kínálatban.
 
A 160 ezerből több mint százezren Debrecenben voltak

Tudjuk, mit csináltatok 170 ezren a hétvégén!

Vasárnap hajnalban véget ért a 10. Campus Fesztivál, amely rekordszámú közönséget, 105 ezer látogatót vonzott Debrecenbe. Az ország másik felén közel hatvanezren látogattak el a Művészetek Völgyébe az első három nap alatt. A Balatonnál pedig egy új, kerek egy napig tartó...
 
 
A Ladánybene is letáborozik – rajtol a  Reggae Camp

A Ladánybene is letáborozik – rajtol a Reggae Camp

Ma indul útjára a minden bizonnyal „legöregebb” zenekari tábor, a Ladánybene 27 Reggae Camp. A helyszín ezúttal Ceglédfürdő, az idei sztárfellépő pedig az Inner Circle.
 
fotó: Varga Benedek

A Strand feszten sem táncolhatunk jobban, mint Lóci

Sajnos már nem sok van hátra az idei nyári szezonból, de az augusztus mindig erős fesztivál szempontból. A strandosok is nagyon készülnek, hiszen az iskolakezdés előtt ez az utolsó esély egy kis balatoni megmártózáshoz kikapcsolódás közben. Ráadásul megvan a fesztivál hivatalos...
 
My world will never be the same – írta egy látogató a mellékelt fotó alá.

Elbúcsúzott frontemberétől a Linkin Park

Sokáig az volt az egyetlen hírünk a gyászoló zenekar háza tájáról, hogy majd jönnek egy hivatalos közleménnyel... Aztán a menedzsment lemondta a turnéjuk további állomásait. A mai napon azonban frissült a zenekar hivatalos profilja, egy webcím és egy levél került fel rá.
 
Fotó: Egyed Melinda /Szabihíd by Valyo FB

Söndörögjetek a Szabadság hídra augusztusban!

A Szabadság híd lezárását kihasználva már a nyár elejétől rengeteg programot élvezhettünk nem mindennapi díszletek között – tökéletes háttérképpel megspékelve. Augusztus 12-én az egyik legdinamikusabb, világzenében utazó hazai csapat próbálja megremegtetni a biztosnak tűnő...
 
Fotó: Placebo/Facebook

A fény és a remény jelzője, az, ami mindig maradsz nekünk – így búcsúznak a zenészek Chester Benningtontól

Lassan 24 órája annak, hogy Chester Bennington halálhíre nyilvánosságra került, és még mindig nem hisszük el, hogy ez a való világ. Körbenéztünk a Facebookon, ki, hogyan reagált a tragédia kapcsán.
 
„Ezt a vad mezőt ismerem, ez a magyar Ugar…” – Egy sátorban Annáékkal a pusztában

„Ezt a vad mezőt ismerem, ez a magyar Ugar…” – Egy sátorban Annáékkal a pusztában

Az Anna and the Barbies zenekar lassan fesztivállá alakuló rajongói tábora idén is szeretettel és érdekes programokkal várja a nagyváros zajától és mobil kütyüktől mentes ugaron a nyugalomra, békére és szeretetre éhes fiatalokat.
 
A dalai még hazakísérnek karácsonykor – búcsú Chris Reától

A dalai még hazakísérnek karácsonykor – búcsú...

December 22-én, 74 éves korában elhunyt Chris Rea, a brit rock- és blues-zenei hagyomány egyik meghatározó énekes-dalszerzője. Családja...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A QOTSA karácsonyi ajándéka

A Queens of the Stone Age a karácsonyfa alá azt tolta be, hogy mostantól bárki szabadon megnézheti az Alive in the Catacombs című koncertfilmet, amely egy olyan helyszínen készült, ahol korábban senki sem adhatott koncertet.

Nagy kérdés, hogy a Rolling Stones fog-e még turnézni valaha...

A Rolling Stones neve minden turné-­pletykafolyamban előbb-utóbb felbukkan – nem volt ez másképp most sem, azonban a legendás brit rockzenekar a friss hírek szerint elállt a 2026-ra tervezett európai stadionturnéjától – de úgy, hogy azt hivatalosan soha nem jelentették be.
Új koncertek