Romantikus katonáknak: Parti-túra Szolnokon

Romantikus katonáknak: Parti-túra Szolnokon

Parti-túra címmel öt különleges zenei produkcióból álló rendezvénysorozat várja augusztusban Szolnokon, a Tiszai hajósok terére kilátogatókat: a hétvégi esteken romantikus, szerelmes dallamok, filmzenék, komolyzenei alkotások, valamint katonaindulók egyaránt felcsendülnek
 
Ki nyerte a Talentométert?

Ki nyerte a Talentométert?

Többhónapos versengés, közönségszavazás, a szakmai zsűrik hosszas vitái és hetekig tartó koncertsorozatok után mára már kiderült, hogy mely előadók és zenekarok lettek a Talentométer győztesei. Noha abszolút győztes nincs, a maratoni döntő végén a tíz fellépő mindegyike...
 
 
Idejében szólunk: OSSIAN lemezbemutató

Idejében szólunk: OSSIAN lemezbemutató

Bár még pár fesztivál és koncert lefolyik a Dunán szeptemberig, koncertoptimista szempontból érdemes néhány pillantást előre vetni, hogy ne keseredjünk majd el annyira, amikor az első levelek elvesztik nyárizöld színűket...Hiszen koncert lesz ősszel is: a 7-i Manu Chao után egyből egy...
 
Szvingelő angyalok - új magyar film

Szvingelő angyalok - új magyar film

Elkezdődött Fazekas Csaba Swing című filmjének forgatása Budapesten. A film három nőről szól, akik összeállnak, és nem swingerklubot, hanem swing - hakni - zenekart alakítanak.
 
Így néz ki majd a Quimby-nap a Szigeten

Így néz ki majd a Quimby-nap a Szigeten

Miközben a Muzsikás együttes parádés vendéglistával a világzenein ünnepli a születésnapját, addig a nagyszínpadot - és a Sziget más területeit - is a Quimby einstandolja. Az elképzelés az, hogy a Sziget Fesztiválköztársaság egy Csodaország, ahol sok fura dolog történik, főleg...
 
Szerinted hány darabból áll a világ legnagyobb dobfelszerelése?

Szerinted hány darabból áll a világ legnagyobb dobfelszerelése?

Én mondanék vagy ötvenet, akit megkérdeztem, rám licitált százzal - kevésnek tűnik elsőre, de úgy gondoltuk, el is kell azokat érni... Nos, az igazság messze az elképzeléseink fölött jár: nyolcszáztizenhárom darabból áll a világ jelenlegi legnagyobb dobfelszerelése. A szép az...
 
 
A Magashegyi beugrik Óbudára

A Magashegyi beugrik Óbudára

Azt már tudjuk, hogy a nyári fesztiválszezonban csak hálni járnak a zenekarok Budapestre - nagy szó, ha a klubkategóriában megjelennek a mainstream bandái. Így lesz ez most is, amikor a Magashegyi Underground a Kobuci Kert színpadát koptatja majd egy pörgős, péntek estéhez méltó buli...
 
Egy magyar flamenco táncos Madridból

Egy magyar flamenco táncos Madridból

2013. augusztus 4-én a Madridban élő magyar flamenco táncművész, Keck Mária nemzetközi együttese, a De Cobre mutatkozik be a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A műfaji és földrajzi határokat átlépő izgalmas zenei est vendége: Szalóki Ági.
 
Kocsma, kettős halál, filmvászon: Fisherman's Friends

Kocsma, kettős halál, filmvászon: Fisherman's Friends

Egy közelmúltban üstökösként berobbant cornwalli bandáról, a Fisherman's Friends-ről készít játékfilmet Nigel Cole, a Felül semmi brit rendezője.
 
Nem fogsz ráismerni a  Szigetre!

Nem fogsz ráismerni a Szigetre!

Lehet ide-oda forgatni a szavakat, lehet nemszeretni, sőt: egyenesen utálni - a Sziget akkor is az ország, sőt Európa egyik csúcsfesztiváljának számít. A szervezők beismerték, idén nem sikerült a zenei menüt úgy összeállítani, ahogy azt szerették volna, a neten komplett lista kering...
 
Kun Péterre emlékeznek – Zorall Sörolimpia, Sing Sing és újra Zorall

Kun Péterre emlékeznek – Zorall Sörolimpia, Sing Sing és újra Zorall

Összeállt a Zorall Sörolimpia végleges programja, a több mint 60 zenekar időbeosztása 3 napra – 2 Balaton-parti színpadra. Az igazi rocknyaralda fellépőlistája kibővült: a Sing Sing is a headliner zenekarok közé lépett, olvasható a zenekar közleményében.
 
Egy igazán pörgős hét a ZP-ben

Egy igazán pörgős hét a ZP-ben

Zenekarral jön a Hősök, a német turné előtt beköszön az Ocho Macho, új felállásban lép fel a MAzskura és a Tücsökraj és születésnapozik a Fish!. Minden ok megvan az örömre.
 
A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj viszont nagyon is

A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj...

Michael Smith éveken keresztül olyan zenék után kapott jogdíjat, amelyeket jórészt mesterséges intelligenciával gyártatott, majd nem emberekkel,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert szembejött a közösségi médiában, hanem egyszerűen azért, mert ott voltál egy koncerten, és kíváncsi lettél rá. Az október 28. és 30. között megrendezett Budapest Showcase Hub (BuSH)...

Egy koncert nem politikai szószék – beszólt a Metallica frontembere

James Hetfield szerint a Metallica koncertjein nincs helye annak, hogy az előadók politikai vagy más természetű nézeteikkel próbálják befolyásolni a közönséget. A frontember Las Vegasban tett kijelentése azért is keltett feltűnést, mert az utóbbi időben több zenész került viták kereszttüzébe a színpadon elhangzott politikai...
Új koncertek