A bőbeszédű Mr.Dickinson – avagy mire képes az Iron Maiden frontembere zenekar nélkül
Az Iron Maiden frontembere egy, a megszokottól eléggé eltérő műsorral – nem volt mögötte zenekar – járt a Kongresszusi Központban november 2-án.Időutazás a Rasmus-szal a Barba Negrában
Remek kis időutazós esténk volt pénteken a The Rasmus zenekar jóvoltából, akik a 15. szülinapját ünneplő legendás Dead Letters albumuk turnéja kapcsán faroltak be a Barba Negrába. És milyen jól tették! :)Rózsaszirmok, közös tánc, mantrák – katarzis a javából
Ahogy az előző évben is olvashatták a beszámolómban, úgy idén is csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni Deva Premal, Miten és Manose hármasáról, akik a mai kor emberei számára hoznak abszolút felüdülést a tibeti és indiai mantrák éneklésével-énekeltetésével. A Namaste...Péntek 13 – kihagyták a ziccert: Bikini és Pandora’s Box a Barba Negra Track-ben
BIKINI. Valószínűleg nincsen olyan ember Magyarországon, aki ne tudná miről beszélek, ha nagybetűvel mondom a szót. Mert a Bikini fogalom. Azt is nagyon valószínűnek tartom, hogy nincs olyan ember, akinek legalább egy Bikini-dal ne állna közel a szívéhez.Evanescence: a közönség elsöpörte a frontasszony rosszkedvét
Nem állíthatom, hogy életem legjobb koncertje volt a tegnapi, viszont az igaz, hogy a lelkét is kiénekelte nekünk este az Evanescence dalos pacsirtája, Amy Lee, aki még mindig ugyanazzal az energiabombával tolja a színpadon, mint a kezdetekkor. Pedig nem volt jókedve érkezéskor…Vadászat-születésnap – gyertyák nélkül
Hatalmas és lelkes közönség ünnepelte a kultikus dupla album 35. születésnapját a Barba Negra Track-ben pénteken. Kicsit úgy tűnt, a jubileumi érzésben a zenekar nem osztozott úgy igazán. Sokan úgy gondolhatják, ez egy ünneprontó beszámoló, pedig nem az. Vagy csak egy kicsit.Elizabeth a balatoni nyárban Afrikáról álmodik
A KFT úgy létezik, mint a népmesében a királynak vitt ajándék: van is, nincsen is. Az hogy van, fizikai bizonyságot nyert Békásmegyeren, az Óbudai Nyár befejező rendezvényén.Ki látott már metálzenészt öltönyben???
Van egy Facebookos csoport, ahol zenékről szoktunk csevegni. Személyesen, szemtől szemben nem ismertem senkit a tagok közül. Viszont nap mint nap csudálkozom, hogy a tagoknak, főleg a két működtetőnek, Lacinak és Tibinek hogy a viharba van ennyi ideje zenét hallgatni, infómorzsákat...Van élet a Despacito után. De nem nálunk... - Luis Fonsi koncertjén jártunk
Úgy tűnik, ahogy lecsengett a Despacito-korszak, Luis Fonsi is csak egy lett a latin sztárok közül. Ennek ékes bizonyítéka a tegnap esti Aréna koncert, ahol nem kis meglepetésemre szemmel is jól láthatóan csökkentett üzemmódban működött a rajongói érdeklődés.Egy veterán – parádésan végződő – búcsúja a Szigettől
A búcsúzkodási nem annak szól, hogy az utolsó napon sikerült kijutni a fesztiválra – hanem az egésznek. Aki arra számít, hogy most jön a szokásos, ellopták/eladták/bedarálták a Szigetünket-sirám, ne olvassa tovább.Két hete járt itt Iggy Pop – ideje megemlékeznünk róla
Gondoltuk, megvárjuk, mit írnak a többiek, aztán állást foglalunk... :) Ez természetesen nem igaz: szerzőnk elfoglaltsága miatt olykor jóval a koncertek után kapjuk meg tőle az írást, de szerintünk időtálló mindegyik. És elég hosszúak is... Viszont felérnek egy zenetörténeti...Juanes zenélt nekünk Kolumbiából – sok szívvel és szeretettel
A véletlen úgy hozta, hogy erre a koncertre ketten is elmentünk Labancz Andi kolléganővel. Aztán jól meglepődtünk, amikor a kapun belépve azt láttuk, hogy nagyjából csak az első három sorban álltak emberek a színpad előtt negyed 9-kor – naná, hétfői koncert volt, és mint...



































