Az Őrölt Nők Ketrece
Fotó: JANN/FB

A varsói Nemzeti Operától a Dürer kertig: JANN Budapesten koncertezik

A karizmatikus lengyel művész, író, producer 2021-ben jelentette meg első dalát, egy évvel később pedig meg is érkezett az átütő siker a Gladiator megjelenésével. Korábban a BUSH-on már hallhattuk dalait, most pedig első önálló koncertjével érkezik a Dürer Kertbe október 20-án.
 
Fotó: Junkiesd/FB

Te jó ég, új nagylemezzel jelentkezett az idén 30 éves Junkies

A 14 tételes Vészharang címet kapott album vinyl formátumban is elérhető, a korábbi korongokról megszokott eklektikus stílusban fogant, ám ezúttal kicsit komorabb a hangvétele...
 
 
Világsztár amerikai gitárossal turnézik májusban a Djabe

Világsztár amerikai gitárossal turnézik májusban a Djabe

Chieli Minucci a nyolcvanas évek elején alapított, világhírű amerikai jazz/funk/world formáció, a Special EFX alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon, ebből az alkalomból a Djabe zenekar...
 
Vagabond Korzó: Jön Dunaharaszti összművészeti és gasztrokulturális fesztiválja

Vagabond Korzó: Jön Dunaharaszti összművészeti és gasztrokulturális fesztiválja

Június elsején tizedik alkalommal kerül megrendezésre Dunaharaszti fesztiválja. Amit a helyi civilek nonprofit egyesületi háttérrel működő kezdeményezésként kifőztek, a hozzávalókat évről évre vállalkozók, cégek, civilek és a helyi önkormányzat segítségével biztosítják a...
 
Fotó: Magyar Fotográfiai Múzeum

A régi Olof Palme-bulik hangulatát idéző partival búcsúztatja kiállítását a Millenium Háza

Egyetlen és utolsó estére életre kelnek a "Mélység/élesség – Remekművek a magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből" című kiállítás képei, mely univerzumba most te is beléphetsz. Dresscode: monokróm.
 
Amikor az Eszkimó asszony békében elvan a Dögkeselyűvel: mostantól a Körútnak is van saját zenéje

Amikor az Eszkimó asszony békében elvan a Dögkeselyűvel: mostantól a Körútnak is van saját zenéje

A Nagykörút, mint egy csatorna, körbeöleli a tágabb értelemben vett belvárost. Hogy a Körút identitás is lehet, sőt: dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt, amely a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek klasszikus és kultikus magyar filmjeit idézve...
 
 
Az Only The Poets melegíti be a közönséget Yungblud előtt

Az Only The Poets melegíti be a közönséget Yungblud előtt

A readingi származású csapat tavaly Lewis Capaldi turnéján játszott, ősszel már saját európai headline turnéra indultak, most pedig először érkeznek Magyarországra, ugyanis ők melegítenek majd be Yungblud előtt június 9-én a Budapest Parkban.
 
Hamarosan eldől, ki lesz a Tankcsapda előzenekara a Budapest Open Road Days-en

Hamarosan eldől, ki lesz a Tankcsapda előzenekara a Budapest Open Road Days-en

Összesen 196 zenekar nevezett a Budapest Open Road Days fesztivál „Légy a Tankcsapda előzenekara!” pályázatára.
 
SZIN 2024: a fesztivál 521 kedvezményes bérlettel ünnepli meg Szeged napját

SZIN 2024: a fesztivál 521 kedvezményes bérlettel ünnepli meg Szeged napját

A SZIN kedvezményes belépőkkel ünnepli Szeged Napját. A jeles dátumra utalva 521 igen kedvezményes SZIN-bérlet várja majd gazdáját, de korlátozott számban a napijegyek is olcsóbbá válnak.
 
Ma jelenik meg a Furiosa: A Mad Max Saga filmzenei albuma

Ma jelenik meg a Furiosa: A Mad Max Saga filmzenei albuma

A Mad Max-franchise előzményfilmjének zenéje a tervek szerint 2024. május 17-én jelenik meg digitálisan a WaterTower Records gondozásában. A soundtrack vinyl és CD formátumban is elérhető lesz, de kizárólag előrendelés útján.
 
Fotók: László Dénes

A Szigetnek is dalt írnak a táborozók

Kilenc országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek az Artisjus Songwriting Campre, hogy három napon át közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel. A tábor résztvevői az őszi Budapesti Sakkolimpiának, a Sziget Fesztiválnak, valamint nyolc magyar előadónak is írnak dalt.
 
Fotó: tn.com.ar

A Kobuciban bukkan fel a pasi, aki megtalálta Paul McCartney elveszettnek hitt első basszusgitárját

Idén már kilencedik alkalommal rendezik meg Budapesten az országos Beatles találkozót. Az esemény június 16-án lesz az óbudai Kobuci Kertben, a találkozó fővédnöke pedig az a Nick Wass, akinek vezetésével idén Angliában megtalálták Paul McCartney elveszettnek hitt első basszusgitárját.
 
Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 koncert – egy zenei karakter kiteljesedése

Ádám 75 Neoton Ünnep címmel tartották meg Végvári Ádám születésnapi nagykoncertjét az Erkel Színházban. A Neoton legendás zenésze...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos találkozóhelyévé vált. A jubileumi, tizedik rendezvényen 25 kategóriában osztottak díjakat, az idei mezőnyből pedig Beton.Hofi emelkedett ki: három elismerést is szerzett, köztük a legjobb klipnek járó...

Úgy adtak el kilencezer jegyet, hogy a közönség egyetlen fellépő nevét sem ismerte

A berlini Techno Freitag sikere egyre fontosabb fesztiválpiaci változásra világít rá: a legerősebb rendezvények már nem pusztán koncertprogramot kínálnak, hanem közösséget, identitást és egy előre elképzelt élményt. A vásárló pedig hajlandó úgy is bizalmat szavazni nekik, hogy még nem tudja, pontosan mit kap majd a színpadokon.
Új koncertek