Klippremier és turné: Az Ocho Macho KRSÁval erősít
Megjelent az Ocho Macho legújabb dala, Maskaray címmel, mely a zenekar 10 év - 10 város című maxi cd-jén is rajta lesz.Jazzhír: OLÁH SZABOLCS QUINTET lemezbemutató koncert
Oláh Szabolcs gitáros-zeneszerző 2012-ben alapította meg quintetjét a fiatal magyar jazz-generáció meghatározó egyéniségeivel. A zenekar első nagylemeze egy hónap múlva, november elején jelenik meg „Connection” címmel, melyet november 16-án az Opus Jazz Clubban hallhat először a...Megmutatunk egy dalt Paul McCartney NEW albumáról
A hamarosan megjelenő - szó szerint - új albumon szereplő 12 számon különböző producerek, köztük Paul Epworth és Mark Ronson működtek közre.Ne lájkold a Maszkurát!
Noha csak ősszel jelenik meg Maszkura és csapatának soron következő lemeze, az album előfutáraként már most meghallgatható a zenészélet és a Facebook kapcsolatát elemző, „Diszlájk” című vadonatúj daluk.A Budapest Bár szakított a mulatóval
Nemrég adtunk hírt arról, hogy a Budapest Bárnak "saját" szórakozóhelye lett, véletlenül pont Budapest Bárnak hívták. Márciusban azonban a zenekar vette a kalapját, és a szórakozóhely újra New Orleans Music Club néven várja vendégeit. Békés válás volt ez, és ma már mindkét...Főzzön neked vacsorát az Óriás!
Harmadik nagylemezén dolgozik az Óriás. A bemutató koncert április 20-án a Corvintetőn lesz, ahol a közönség élőben hallhatja a Helyet tudni című új dalt, amelyhez már készül a videóklip is. Ez mind semmi. De még ki is takarítanak, ha akarod…Péterfy Bori & Love Band bakeliten is!
A Fehér éjszakák című új album, amelyen tizenegy vadiúj dal hallható, november 30-án látta meg a napvilágot cédén, december 15-én pedig élőben is hallhatjuk a Barba Negra Music Clubban. A Péterfy Bori & Love Band új lemeze korlátozott példányszámban bakeliten is kapható lesz.




































