Olyan jól indult 2020…
A The Bits 2012-es megalakulása óta talán a zenekar legerősebbnek ígérkező évének vágott neki januárban... A zenekar írását olvashatjátok.Gyorssegélyhez jutottak ismét az előadóművészek
Mintegy félezer zenész, táncos, színész és artista kap segélyt az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől (EJI) a koronavírus-járvány második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések kompenzálásaként.Lecserélnék a Fonogram díjat
Nem az elbírálás menetén vagy a díjátadón változtatnának – magát a kézzel fogható szobrocskát terveztetnék át (képünkön).Kizártak egy produkciót A DAL 2021 mezőnyéből
A Heavy Brains zenekar Emlékszel című száma azért nem versenyezhet, mert nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Így egy másik zenekar jutott lehetőséghez, hogy meglegyen a 40 versenymű.Az élő zenei piac összeomlott
A magyar zeneipar a tavalyi rekorddöntés után idén, a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben várhatóan értéke 60 százalékát elveszíti, az élőzenei piac összeomlott – állapítja a ProArt Zeneipari Jelentése, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.Megjelent Soltész Rezső második karácsonyi albuma
Az énekes most megjelenő új albumán a világ legismertebb karácsonyi dalai szólalnak meg – közülük jó néhány az előadó fordításában, az ünnephez kapcsolódó legszebb gondolatokkal, igaz, nagyzenekaros kísérettel.Így mentenék az osztrákok a zeneipart
A koronavírus-járvány miatt szinte teljes egészében megbénult osztrák kulturális élet képviselői olyan internetes platformot szeretnének, ahol a művészek fizetett fellépési lehetőséget kapnak.Végre megérkezik Caro Emerald Paloznakra!
A szervezők bíznak abban, hogy nyáron már csak rossz emlék lesz a világjárvány és a Jazzpikniknek nem lesz akadálya, ezért gőzerővel szervezik már a programot. Az már tuti (...), hogy a 2021-es Jazzpiknik (07.29-31.) első napján ott lesz a Level 42, pénteken Caro Emerald, a zárónapon...A Music Hungary Szövetség nyílt levele a pénzügyminiszterhez
A Music Hungary Szövetség az alábbi levelet csütörtökön fogja eljuttatni Varga Mihály pénzügyminiszterhez. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat aláírásával anonim vagy publikus módon.Budapest Klezmer Band: nincsen új év újévi koncert nélkül
2020-ban ünnepli a Budapest Klezmer Band a 30. születésnapját. A koronavírus járvány miatt az ünnepi koncertek sorban elmaradtak, de a zenekar úgy érzi, nem kezdődhet az újév klezmer koncert nélkül.Metzker Viki lett AZ ÉV DJ-je
A DJ Szövetség idén Metzker Vikit választotta az év mainstream DJ-jének, 2019 "áttörése" pedig Béres Attila, azaz DR BRS lett a szakmai zsűri szerint.Meghalt Bergendy István
Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében halt meg – közölte a család az MTI-vel.









































