Fotók: sinco

Gigantikus Quimby-dixit az MVM Dome-ban

Class & Roll Part 2. lehetett volna a szombati koncert címe, hiszen 2018 júniusában volt az első alkalom, amikor a Quimby és az Óbudai Danubia Zenekar közös koncertet adott – akkor a Margitszigeten. Bár ezen az első koncerten nem voltunk ott, a helyszínek ismeretében bizton állíthatjuk,...
 
Úgy táncoltunk, ahogy LP fütyült

Úgy táncoltunk, ahogy LP fütyült

Krakkóból érkezett hozzánk, rá egy napra Münchenben állt színpadra, és még várja hat város Európában, majd Luxembourgban fejeződik be a turné március 17-én. Őszintén örülünk, hogy LP megállt Budapesten is!
 
 
James Arthur

Érdemes volt négy évet várni James Arthurra

Négy évet kellett várnunk arra, hogy kedvenc X-Faktor győztesünk, James Arthur végre bepótolhassa elmaradt koncertjét, de megérte! Az európai turné utolsó állomásaként igazán kitett magáért az egész produkció. A közönség pedig telt házzal és maximális bulizással hálálta meg...
 
Fotók: Laár András/Facebook

Laár András, a révész

Ki hinné, hogy másfél órában megfér egymás mellett a magányos tengeri medve és az Egyetemes Jóakarat Mantrája? Laár András és Frankie Látó Ős-forrás című rév-zene koncertjén pontosan ez történt.
 
Hobo

Így mesélt az erdő az Arénában

„Sajnos a vadászat ma ugyanúgy aktuális mint negyven éve…” – keserű hangulatú, remek koncert katarzissal, hiányérzettel és aktuálpolitikával.
 
Bye Alexet a Sleppjével együtt kilőtt az űrbe

ByeAlexet a Sleppjével együtt kilőtték az űrbe

Ez volt életem második ByeAlex-koncertje. Nem vagyok rajongó, csak érdeklődő. De szombaton nagyon irigyeltem a zenekart és a frontembert, valamint hűséges követőiket, mert olyan közös ajándékban volt részük, amit talán minden előadó és közönség megérdemelne.
 
 
Összeállt Galla Miklós a Magyar Zene Házában

Összeállt Galla Miklós a Magyar Zene Házában

GM49 koncert volt meghirdetve a Zene Házába, ám az eredeti felállásból csupán Galla Miklós volt jelent. Mindazonáltal az összeállított zenekar nem kisebb nevekből állt, mint Kóródi Tamás (szólógitár), Paczári Viktor (basszusgitár), Tempfli Erik (billentyű), Laskay Péter (dob) és...
 
Bál volt a Kongresszusiban – a közönség állva tapsolta meg a KFT zenekart

Bál volt a Kongresszusiban – a közönség állva tapsolta meg a KFT zenekart

A KFT zenekar szinte minden évben előrukkol valami újdonsággal: az Operaházban koncerteznek, vendégekkel színesítik műsorukat vagy éppen egy éneklő fűrészt szólaltatnak meg a színpadon. Január 6-án a Kongresszusi Központban big band hangszerelésben hallgattuk a dalokat, kilenc fúvós...
 
Fotók: Mohácsiné Palásti Márta (martassist.hu)

Hol van már a tavalyi Hooligans-koncert – itt, fotókkal

Már nagyon vártam ezt a koncertet (2023. december 28. Aréna). Számomra kétféle zene létezik. Na jó, három. Az egyik a pompásan énekelhető, tombolós, ugrálós, táncolós, a másik az odafigyelős, elmélyülős. A harmadik, ami nem érdekel.
 
Fotó: Szkárossy Zsuzsa/Vígszínház

A dal ugyanaz marad – továbbra is generációk nőnek fel Halász Juditon

Halász Judit a magyar színészvilág és a gyermekzene megkerülhetetlen alakja, dalain számos generáció nőtt fel a mai 40-50 évesektől egészen a mostani kisgyermekekig. Igencsak régóta tart az énekesnő karácsonyi koncerteket a Vígszínházban, idén pedig mi is ellátogattunk az egyikre.
 
Szeretetszédelgők a Zene Házában

Szeretetszédelgők a Zene Házában

Müller Péter Sziámi december 8-án tartotta legújabb lemeze – a Szeretetszédelgő – bemutatóját a Magyar Zene Házában. A koncerten a legújabb dalok mellett régi slágerek is felcsendültek.
 
A Dürerbe egy hónappal előbb köszöntött be a karácsony

A Dürerbe egy hónappal előbb köszöntött be a karácsony

A kanadai zenész a világon az egyetlen, akitől – akár végtelenítve is – képes lennék karácsonyi dalokat hallgatni, de azért örülök, hogy a Dürerben szerdán nem ezek a számok alkották a koncert műsorát. Mégis, olyan volt ez az este, mintha előrehozták volna a szeretet ünnepét.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek